Pesti Srácok

Orosz kölcsönrakétával lőtték le a maláj utasszállítót

null

A nyomozók megállapítása szerint az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt a rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét - közölte a holland média képviselőivel az egyik áldozat hozzátartozója. A nemzetközi nyomozócsoport megállapította, hogy a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték.

Robby Oehlers, a repülőgépen utazó Daisy nagybátyja elmondta: a nemzetközi nyomozócsoport megállapította, hogy a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték. A nyomozók 100 gyanúsítottat azonosítottak a vizsgálat során - tette hozzá.

Wilbert Paulissen, a holland központi nyomozóiroda vezetője megerősítette, telefonbeszélgetések lehallgatásából gyűjtött információk alapján megállapították, hogy oroszbarát milicisták kérték a mozgatható föld-levegő rakéta telepítését, és jelentették annak megérkezését a lázadók által ellenőrzött kelet-ukrajnai területre. A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a rakétát Pervomajszk település mellől indították. Bizonyítható, hogy nem sokkal később, a maláj repülőgép lelövését követően a kilövőállást visszavitték Oroszország területére.

A támadást előkészítő és elkövető mintegy száz gyanúsított kilétére is bizonyítékok állnak a holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű vizsgálóbizottság rendelkezésre, de az még nem tisztázott, hogy a lázadók parancsra hajtották-e végre a támadást vagy önállóan cselekedtek - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Thomas Aling, a holland rendőrség szóvivője elmondta, hogy a vizsgálatot végző irodák véleménye eltér a tekintetben, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elégségesek-e bűnügyi eljárás megkezdéséhez, amelynek helyéről és időpontjáról később születik döntés.

2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.

A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság (biztonsági tanács) már októberben megállapította, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta semmisítette meg, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről indítottak. Moszkva ezt a vizsgálatot - bár orosz szakértők is részt vettek benne - nem tartotta objektívnek és visszautasította. Moszkva mindeddig nem ismerte el, hogy közvetlen szerepet játszana a kelet-ukrajnai konfliktusban az oroszbarát szakadárok támogatásával.

A Krím félsziget 2014 tavaszán történt bekebelezése óta az ukrán kormányerők és az Oroszország által támogatott felkelők kelet-ukrajnai harcaiban több mint 9000 embert öltek meg.

Forrás: MTI

Fotó: frissujsag.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.