Pesti Srácok

Svédországban a svédek integrálódnak a bevándorlókhoz

Svédországban a svédek integrálódnak a bevándorlókhoz

Svédországban egy civil szervezet kampányfilmjében arra bíztatja a helyieket, hogy inkább ők integrálódjanak a bevándorlókhoz – írja a MagyarIdők.hu A Fidesz beteges önfeladásnak tartja a kampányt, a Jobbik sírásást emleget. A baloldali pártok viszont a svédek magánügyének tekintik a kezdeményezést.

Az új ország elnevezéssel kampányt indított a svéd IM nevű civil szervezet, mivel állításuk szerint Svédország már soha nem lesz olyan, mint eddig volt. A kezdeményezésüket a svéd kormány is támogatja. A rövid kampányfilmben, amelyet a helyi televízióban sugároznak, azt magyarázzák el a svédeknek, miként kell élniük a migráció által megváltozott világban.

A felvételen elhangzik, Európa változóban van, és szükséges, hogy Svédország egy biztonságos hely legyen a menedéket kereső embereknek. Felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy az „új svédek” helyet fognak követelni saját kultúrájuknak, nyelvüknek és szokásaiknak, ezért nemcsak az újaknak kell integrálódni, a született svédeknek is.

A MagyarIdők.hu a svéd kampánnyal kapcsolatban megkereste a magyarországi pártokat is. A Fidesz válaszában beteges önfeladásnak nevezte a kezdeményezést, amely elfogadhatatlan, mert egész Európára veszélyes. Halász János véleménye szerint bizonyos uniós országok a régi hagyományos európai értékeket nem tisztelik. Ezek közül az egyik legfontosabb az emberek véleményének meghallgatása: a népszavazás.

PestiSracok facebook image

A Jobbik szerint a svédek megásták a saját sírjukat, és most a márvány sírkövet készítik hozzá, Mirkóczki Ádám úgy nyilatkozott, az ilyen társadalmakban az identitásához, hitéhez jobban ragaszkodó közösség veszi át az irányítást, és a saját képére formálja az országot.

Nyakó István (MSZP) a kampánnyal kapcsolatban annyit mondott, hogy a svédek teszik a dolgukat, nem szólnak bele a belügyeikbe. Gréczy Zsolt (DK) azzal hárította el megkeresésünket, hogy keressük inkább a svédországi pártokat.

A portál megjegyzi, Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: MagyarIdők.huFotó: pamelageller.com

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.