Pesti Srácok

Szili Katalin is nemet mond a betelepítési kvótára

Szili Katalin is nemet mond a betelepítési kvótára

A zsidó–keresztény kultúra védelmében nemmel szavaz Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke az október 2-i népszavazáson. Mindeközben Kovács László egykori MSZP-pártelnök érvénytelen szavazásra buzdít.

Szili Katalin volt szocialista házelnök nemmel szavaz az október 2-i népszavazáson - értesült a Magyar Idők. Véleménye szerint a demokrácia adta legkiemelkedőbb lehetőség a népszavazás.

– mondta, majd hozzátette, hogy azért fog nemmel voksolni, mert ezzel támogatja az egész európai zsidó–keresztény kultúrkör távlatos védelmét.

PestiSracok facebook image

Kovács László, az MSZP volt elnöke, egykori külügyminiszter szerint azonban Orbán Viktort csak a támogatottsága és a következő választások eredménye érdekli, így érvénytelen szavazásra buzdít, vagyis arra, hogy az emberek ikszeljék be az igent és a nemet is. Az MSZP politikusai egyébként különböző, gyakran egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kvótareferendummal kapcsolatban mostanában, így nem egyértelmű, mit is képviselnek valójában.

Forrás és fotó: Magyar idők

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.