Pesti Srácok

Sztrájk – 30 százalékos illetménynövelést követelnek az önkormányzati dolgozók

Sztrájk – 30 százalékos illetménynövelést követelnek az önkormányzati dolgozók

Százhatvannyolc önkormányzat 5900 dolgozója vesz részt a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért tartott, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett szerdai országos sztrájkban - mondta az érdekképviselet elnöke a kispesti polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatóján. Boros Péterné jelezte, az önkormányzati közszolgák 75-90 ezer forintos keresetei a dolgozói szegénység kategóriájába tartoznak, és nyugtalanítónak nevezte, hogy a becsülettel végzett munkából nem tudnak megélni. Az MKKSZ sztrájkjának résztvevőivel szolidaritást vállalt az LMP és a DK, támogatta a munkabeszüntetést és követelte a béremelésüket az Együtt, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

Boros Péterné azt mondta, ez azt jelenti, hogy a 37 ezer önkormányzati köztisztviselő 16 százaléka nem dolgozik szerdán. Megjegyezte, sztrájkot csak azokban az önkormányzatokban tudtak tartani, ahol van a szakszervezetnek alapszervezete és a munkavállalók több mint fele támogatta a munkabeszüntetést. Hozzátette, a szakszervezet bruttó 30 százalékos illetménynövelést követel az önkormányzati köztisztviselők számára októbertől, mert a mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből több mint 24 ezer egyáltalán nem kapott béremelést nyolc éve.

download-2
Fotó: Balog Zoltán/MTI

Boros Péterné a sajtótájékoztatón közölte, jelképes a kispesti helyszín, egyrészt mert ez az a budapesti hivatal, ahol a köztisztviselők keresete a legalacsonyabb az egész fővárosban, másrészt pedig azért, mert a szakszervezet a többi között ezen a helyszínen gyűjti azokat az adományokat, amelyeket azután rászoruló családok között osztanak szét. A szakszervezeti vezető a tájékoztatón jelképesen átadta az adományt Vighné Vincze Erzsébetnek, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum vezetőjének. Mint mondta, a közszolgálati dolgozók azért döntöttek az adománygyűjtés mellett, mert felelősséget éreznek a települések lakosai iránt és a gyűjtéssel is szeretnék a helyi közösségeket szolgálni.

PestiSracok facebook image

Az érdekképviseleti vezető felidézte, júniusban kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak az elmaradt béremelés miatt, ám azóta sem sikerült a tárgyalásra kijelölt Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetni a szakszervezeti követelésekről. Megjegyezte, kezdeményezték, hogy a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum szeptember 29-i ülésén tárgyaljanak az MKKSZ által készített önkormányzati köztisztviselői életpályamodell törvénytervezetéről.

Boros Péterné jelezte, az önkormányzati közszolgák 75-90 ezer forintos keresetei a dolgozói szegénység kategóriájába tartoznak, és nyugtalanítónak nevezte, hogy a becsülettel végzett munkából nem tudnak megélni.

download-3
Fotó: Balog Zoltán/MTI

Kifogásolta, hogy a járási köztisztviselők illetményét emelték, de ezt elmulasztották megtenni az önkormányzatoknál dolgozók esetében, ami azt eredményezheti, hogy az önkormányzatoktól a járási hivatalokba mennek a munkavállalók, így a szakemberek hiánya miatt ellehetetlenül az önkormányzatok működése. Közölte, mivel a járási hivatalok dolgozóinak illetménye 30 százalékkal emelkedett, ők is ehhez ragaszkodnak azért, hogy egységes legyen a bérezés a közigazgatásban. Hozzátette, a kormánynak - bár az ellenkezőjét állítja - igenis van felelőssége a helyi önkormányzatok finanszírozásában, hiszen állami feladatokat látnak el helyi szinten.

Jelezte, bíznak abban, hogy az egész napos sztrájk a tárgyalóasztalhoz ülteti a kormányt, de ha nem, akkor folytatják a tiltakozást, ennek módjáról később döntenek. A szakszervezet elnöke kitért arra, a dolgozói szegénység felszámolása és a munkaerőhiány csökkentése érdekében kezdeményezik, hogy a minimálbért 28-30 százalékkal emeljék.

Az MKKSZ sztrájkjának résztvevőivel szolidaritást vállalt az LMP és a DK, támogatta a munkabeszüntetést és követelte a béremelésüket az Együtt, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

Forrás: MTIFotó: Balogh Zoltán/MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.