Pesti Srácok

Teljesítményelvű felsőoktatást ígér Palkovics

Teljesítményelvű felsőoktatást ígér Palkovics

Öt százalékkal több, 111 ezer diák jelentkezett a hazai felsőoktatási intézményekbe, ellenére annak, hogy a demográfiai folyamatok ennek éppen az ellenkezőjét indokolnák - mondta el Palkovics László a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján. Az oktatási államtitkár magasabb minőséget nyújtó, teljesítményelvű felsőoktatást ígér.

Közös ügyünk, hogy magasabb minőséget nyújtó, teljesítményelvű felsőoktatást hozzunk létre - mondta az oktatási államtitkár. Palkovics László a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanévnyitóján elmondta, az elmúlt felvételi időszakban - az előző évinél 5 százalékkal több - 111 ezer diák jelentkezett a hazai felsőoktatási intézményekbe, annak ellenére, hogy a demográfiai folyamatok ennek éppen az ellenkezőjét indokolnák. A diploma jó befektetés Magyarországon - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: a diplomás-munkanélküliség 2,4 százalékra csökkent, ez az arány a legalacsonyabb az EU és az OECD tagországok között. A politikus közölte, az elmúlt években sok munkával, az egyetemek tudományos-okatatási vezetőinek és kancellárjainak együttműködésével sikerült anyagilag is stabilan működő intézményrendszert létrehozni. Elkezdődött a felsőoktatási bérek rendezése is, az idei 15 százalékos emelést 2017-ben és 2018-ban 5-5 százalékos követi, és hamarosan a kormány elé kerül a tervezet, amely a jövedelmek további, teljesítményhez kötött növelését teszi lehetővé - mondta. Palkovics László hangsúlyozta, az SZTE az ország egyik legkiválóbb egyeteme, versenyképes, magas minőségű tudást ad hallgatóinak. Ezt bizonyítja, hogy a hazai tudományos utánpótlás megteremtése érdekében indított nemzeti kiválósági programban a vidéki intézmények közül Szegeden kapták a legtöbb ösztöndíjat.

„Minden adott ahhoz, hogy néhány év nyugodt munka következzen (...)”

Szabó Gábor rektor szerint egyre szélesebb körben elismerik, hogy a magyar felsőoktatás a nemzetgazdaság egyik legsikeresebb, legversenyképesebb ágazata. Ez a bizalom és a folytonosság szükséges az alkotó, nyugodt körülmények között végzett munkához. Az akadémikus kifejtette, "minden adott ahhoz, hogy néhány év nyugodt munka következzen, lássuk mire jutunk, mérhessük az eredményeket, majd ezt követően kell elgondolkodni a szükséges változtatásokról". Szabó Gábor elismerte, bizonyos területeken erősítésre van szükség, ezek egyik kézenfekvő eszköze a tehetséges fiatalok megtartása és idevonzása. Az oktatás területén is nagyon sok a tennivaló, beszélni kell arról, miként kell a mai hallgatókat tanítani, az évtizedeken keresztül használt módszerek nem működnek igazán jól a mai diákok között.

PestiSracok facebook image

Botka László: az elmúlt évtizedben 300 milliárd forintos fejlesztést hozott Szegednek a város és az universitas összefonódása

Botka László (MSZP) szegedi polgármester úgy fogalmazott, az egyetem és a város sorsa csaknem egy évszázada összefonódott. Az elmúlt évtizedben 300 milliárd forintos fejlesztést hozott Szegednek a város és az universitas összefogása. A beruházások közül a lézerközpont befejezéséhez közeledő építését emelte ki, amelynek a szomszédságában 70 hektáros tudásparkot alakítanak ki. Az ünnepségen Palkovics László hivatalosan átadta Fendler Juditnak, az intézmény új kancellárjának kinevezést.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?