Pesti Srácok

Egyre több feldolgozott élelmiszert exportálunk

Egyre több feldolgozott élelmiszert exportálunk

A magyar agrárexporton belül az elmúlt években a feldolgozott termékek aránya 60 százalékról 80 százalékra emelkedett – mondta szerdán az M1 csatornán Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki reméli, hogy 2016-ban sikerül felülmúlni a tavalyi mintegy 8 milliárd eurós magyar agrárkivitelt.

Közlése szerint a magyar agrárexport gyorsan emelkedik, az elmúlt három-négy év alatt 30 százalékkal növekedett, ami megélhetést, munkahelyet, jövedelmet jelent a gazdáknak még akkor is, ha az árak nyomottak, az orosz embargóval, illetve a sertés és a tejipari piaci válsággal kell megküzdeni. Kiemelte, hogy az agrárexport piacáért kemény küzdelmet kell folytatni, kevés helyen bővül a fizetőképes kereslet, az energiaárak csökkenése miatt a termény-, takarmány- és élelmiszerárak mérséklődnek. A magyar agrártermékek mintegy száz országba jutnak el, a legnagyobb felvevő az Európai Unió – tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy az orosz embargó a magyar élelmiszerek 30 százalékát érintette, a félkész- és konyhakész termékekre nem vonatkozik a tilalom, például vetőmagok esetében sikerült növelni a magyar kivitelt, de a rubel árfolyamának gyengülése hátrányt jelent. Úgy vélte, az embargó megszűnése után sem lesz könnyű visszakerülni az orosz piacra, Oroszország ugyanis növelte saját ellátását, illetve az odaszállító cégeket minősíttetni kell.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.