Pesti Srácok

Férfinak nézték a német miniszternőt

Férfinak nézték a német miniszternőt

Lemondásra szólították kedden Masoumeh Ebtekar iráni alelnököt, mivel az iráni közszolgálati televízió adásában vetített felvételek alapján megvádolták, hogy egy ismeretlen férfival fogott kezet – ez pedig főbenjáró bűn a szélsőséges iszlám ideológiát követő országban.

Múlt héten Berlinben gyűltek össze a legfőbb iráni és német környezetvédelmi hivatalnokok egy közös „akcióterv” aláírására. Egy ilyen terv általában nem szokott hírverést kelteni, de egy „tiltott kézfogás” alaposan megbolygatta az átlagosnak induló ülést. Iránban az állami televízió is mutatta a környezetvédelmi egyezmény aláírását, de a felvételek azt sugallták, hogy az alelnök tiltott kézfogásban vett részt – egy számára idegen férfival. Az egész ország megbotránkozott a jelenet láttán, de mint kiderült, hiába fenyegetőztek: a felvételen az alelnök egy rövid hajú nő kezét szorította meg, aki mellesleg nem más, mint Németország környezetvédelmi minisztere. Barbara Hendricks megjelenése valóban megtévesztőleg hatott az iszlám öltözékhez szokott iráni tévénézőkre: a német miniszter öltönyt viselt, frizurája rövid volt, megjelenésének középpontjában nem a nőiesség állt. Miután rájöttek, mekkorát hibáztak, gúnyolódni kezdtek a miniszteren, és azzal csúfolták, hogy lehet, hogy nő, de igazából úgy néz ki, mint egy férfi. Hendrickset ráadásul nemcsak a tervezet aláírása után érte kritika, már kiutazása előtt megvádolták, hogy köztudottan terroristákat támogató politikussal találkozik. Ebtekar valóban megosztó személyiség nemzetközi viszonylatban: akkor írta be magát az iráni történelembe, mikor azoknak az iráni diákoknak a szóvivője lett, akik ’79-ben lerohantak egy amerikai nagykövetséget és 52 diplomatát ejtettek túszul. Sokan azzal vádolják a mostani alelnököt, hogy nő létére nem akar változtatni Irán politikáján és nemzetközi kapcsolatrendszerén. hirado.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.