Pesti Srácok

Fidesz: a nemzetbiztonság vizsgálja ki a kétszázezer SIM-kártya ügyét

Fidesz: a nemzetbiztonság vizsgálja ki a kétszázezer SIM-kártya ügyét

A fideszes Németh Szilárd arra kérte a kormány nemzetbiztonsági kabinetjét, vizsgálja meg azt az információt, amely szerint terroristák is használhattak magyarországi SIM-kártyákat.

A Magyar Idők szerdai számában írt arról, hogy egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak magyarországi szervezett bűnözői körök a Magyar Telekomtól, a kártyák egy része pedig a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolhatott.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek és nemzetbiztonságilag rendkívül kockázatosnak nevezte a hírt. "Biztonsági rés" van a rendszeren, amit meg kell szüntetni - mondta a tömeges kártyavásárlásról a kormánypárti politikus, aki vizsgálatra, majd a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tájékoztatására kérte a nemzetbiztonsági kabinetet. Hozzátette: magyar bűnelkövetői körök segítették hozzá a terroristákat a SIM-kártyákhoz.

Kifogásolta egyúttal a Magyar Telekom reakcióját, miszerint "nincs azzal kapcsolatban jogszabályi korlátozás, hogy egy ügyfél hány SIM-kártyával rendelkezhet, így ezt a szolgáltatóknak nem is feladatuk vizsgálni". Németh Szilárd erre annyit mondott: "gratulálok (...), nem tudom elfogadni a Magyar Telekom hozzáállását ehhez a kérdéshez". Kérdésre megjegyezte: az ügynek fel kellett volna tűnnie, és "minimum egy bejelentést megért volna", hiszen a szolgáltatóknál vannak az adatok.

PestiSracok facebook image

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint jól látható, hogy a migrációs hullámmal érkeztek a terroristák Magyarországra, akik aztán terrorcselekményeket követtek el Nyugat-Európában. "És gyakorlatilag ezek azt csinálnak itt, amit akarnak, annyit telefonálnak, amennyit akarnak, olyan információt kapnak, amilyet akarnak" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Európában ma 4-5 ezer terrorista is lehet. Hihetetlen veszélyes ügyről van szó - mondta -, legalább olyan veszélyes, mint a bevándorlók, és velük együtt a terroristák, felső korlát nélküli szétosztására vonatkozó brüsszeli terv.

MTI

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.