Pesti Srácok

Magyarország is példa az Európai Unió előtt

null

Sok európai szervezet gratulált Magyarországnak a népszavazás eredményéhez és az Európa nagyobb biztonságát célzó javaslatokhoz, melyek Orbán Viktor miniszterelnök nevéhez fűződnek. Egyre több európai politikai szervezet tartja elismerésre méltónak a magyar kormány erőfeszítéseit. Többek közt ez hangzott el a most hétvégi bécsi YEPP (az Európai Néppárt ifjúsági szervezete) - évente esedékes - Elnökök Tanácsán.

Az eseményen három magyar szervezet, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a Fidelitas és az erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet vezetői is részt vettek. Az aktuális európai kihívásokról szóló vitában Nacsa Lőrinc az IKSZ elnöke beszámolt az európai szervezetek elnökeinek a magyar népszavazásról és annak következményeiről, valamint az erős határvédelmet és a közös európai hadsereg felállítását célzó magyar javaslatokról. Elmondta, hogy jelenleg a biztonsági kérdés a fő prioritás.

A tanácsülésen részt vevő fiatal politikusok megtárgyaltak és elfogadtak egy, az új európai jobbközép és kereszténydemokrata politika alapjairól szóló dokumentumot, mely az európai konzervatív politikai térvesztéséről és az ebből fakadó feladatokról szól. A szövegben Magyarország is példaként van említve azon kevés országok között, ahol a néppárti kormányzat és politika erős lábakon áll, hiszen sok országban elvesztették vezető szerepüket a jobboldali, kereszténydemokrata pártok.

PestiSracok facebook image

Az IKSZ módosító javaslatára bekerült a szövegbe, hogy az új európai jobbközép ereje a fiatalok kemény munkáján, politikai szerepvállalásán és azokon a szilárd értékeken és gyökereken múlik, melyek egyszer már naggyá tették a kontinenst.

Forrás: IKSZ

Fotó: MTI /Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.