Pesti Srácok

November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója

November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója

November végére készül el az új nemzeti alaptanterv koncepciója - közölte az oktatási államtitkár kedden Budapesten.

Palkovics László egy háttérbeszélgetésen a Tanítanék mozgalom nyílt vitára való felhívásáról azt mondta: szívesen vitatkozik bárkivel, de ennek akkor van értelme, ha van szakmai tartalma. November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója, és ehhez kapcsolódva konferenciát szerveznek az ELTE-n. A tanácskozás végén oktatáskutatók részvételével kerekasztal-beszélgetést tartanak majd, és arra várják a szakembereket - közölte.

Palkovics László a középfokú felvételi esetleges kötelezővé tételéről azt mondta: ez összefügg az új alaptantervvel és a kidolgozandó sztenderdekkel. Bevezetését ezzel együtt lehetne megvalósítani, 2019 táján - jelezte. Hozzátette: az a cél, mindenki ott végezzen, ahol a képességeit maximálisan ki tudja használni.

PestiSracok facebook image

A Műegyetem gazdálkodástudományi karának esetleges leválásáról és ELTE-hez kerüléséről azt mondta: a műszaki egyetemnek a finanszírozással sosem volt gondja. A BME-től a képzést pedig senki nem akarja elvenni - jelentette ki. Ilyen kérés hivatalosan nem érkezett a tárcához, de ha az adott kar kezdeményezi, akkor a kari tanácsoknak kell dönteniük első lépésként, és meg kell nézni azt is, hogy a két intézményre milyen hatással lenne a leválás, illetve a csatlakozás - közölte. Alapvetően nem a kar kerülne el, hanem a gazdálkodástudományi képzés - jelezte az oktatási államtitkár, cáfolva, hogy ingatlanspekulációról lenne szó.

Kitért a kollégiumfejlesztésekre is, és azt mondta: felmérték az ország összes kollégiumát. Jelentős részük az 1960-as, 1970-es években épült, és különösen a budapestiek vannak rossz állapotban. Nem elég a kollégiumi hely, a minőségük nem felel meg az elkövetkező évek elvárásainak, nem alkalmasak külföldi hallgatók fogadására sem. Ebből következően további bővítésekre és felújításokra is szükség lesz, becslései szerint százmilliárd forintos értékben, a végleges ütemezésről hamarosan döntenek. Jelenleg 21 milliárd értékben zajlik fejlesztés költségvetési és uniós forrásokból - közölte Palkovics László.

A ppp-szerződések megszüntetéséről jelezte: a kormány szándéka megvan erre, rendelkezésre áll a szükséges kétszer 18 milliárd forint is, és bár a megállapodások nem könnyűek, hamarosan megkezdődik a folyamat.

Forrás: MTI

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.