Pesti Srácok

Sztrájkolhatnak az FKF-nél, elöntheti a szemét a Fővárost

Sztrájkolhatnak az FKF-nél, elöntheti a szemét a Fővárost

Szinte bármikor kirobbanhat a sztrájk a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél, annyira távol áll a vezérigazgató és a szakszervezetek elképzelése a közös jövőről – írja az Origo.hu. Miközben az alkalmazottak fel vannak háborodva, hogy négy éve nem emelkedett a fizetésük, ha sztrájkba kezdenek, Budapest utcáit elöntheti a szemét.

Az Origo.hu arról ír, pattanásig feszült a hangulat Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél (FKF), Csontos István vezérigazgató ugyanis nem hajlik a szakszervezetek által követelt tíz százalékos bérfejlesztés elfogadására. Többek állítása szerint többször is hangoztatta, hogy az „FKF-dolgozók túl sokat keresnek”, és „inkább csökkenteni kéne a bérüket”. Az FKF dolgozói körében nem emelték a fizetéseket 2012 óta, számos munkaterületen pedig a dolgozók nem jutottak hozzá a kellő védőfelszerelésekhez sem, amelyeket előírás szerint a cégnek kellene biztosítani.

A dolgozóknál ugyanakkor az verte ki a biztosítékot, hogy míg a béremelésre nincs pénz, addig a vezérigazgató luxusautójára, illetve az IT-tanácsadó cégének napi bruttó több százezer forintos megbízási díjára futja. A portál információi szerint a helyzet annyira elmérgesedett, hogy még a figyelmeztető sztrájk esetén biztosítandó minimális szolgáltatásokról sem sikerült megállapodni a dolgozók által „Luxuskukás”-ként emlegetett igazgatójával. A hírekre az FKF egyelőre nem reagált.

Teljes cikk

itt

PestiSracok facebook image

olvasható.

Forrás: origo.hu

Fotó: ittlakunk.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.