Pesti Srácok

Szükségállapotot vezetne be az osztrák külügyér

null

Csökkentené Ausztria befogadási kvótáját, és azonnal életbe léptetné a szükségállapotot Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, aki minderről egy osztrák hírportálnak nyilatkozott.

A oe24.TV-nek adott interjújában Kurz kijelentette: évente 20 ezernél több menekült befogadása már nagy terhet jelent Ausztria számára. Meglátása szerint a problémát nem a menekültek elszállásolása, hanem az integrációjuk jelenti. Az osztrák kormány korábbi döntése szerint a következő négy évben 127 500 menekülteljárás indítható Ausztriában, eszerint idén 37 500, jövőre 35 ezer, 2018-ban 30 ezer és 2019-ben 25 ezer. Tavaly mintegy 90 ezer kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, több mint háromszor annyi, mint az előző évben.

Már rég be kellett volna vezetni

PestiSracok facebook image

A szükségállapotot Kurz megelőző intézkedésnek nevezte, amelyet szerinte már hónapokkal ezelőtt be kellett volna vezetni, hogy „már Ausztria határainál megállíthassák a menekültek áradatát”. Az osztrák kormány döntése értelmében a menekültügyi szükségállapotról szóló rendelet akkor lépne életbe, ha az idei évre meghatározott kvótánál, 37 500-nál több menekültügyi eljárás indulna meg Ausztriában. Ekkor a közrend és a belső biztonság fenntartásának érdekében ellenőrizhetnék a határokat, nem lehetne menedékkérelmet benyújtani a határon, valamint az embereket visszatoloncolnák az első biztonságos szomszédos országba.

A külügyminiszter meglátása szerint az utóbbi évek menekültpolitikájának következménye Európa túlterheltsége, az embercsempészek virágzó üzlete és az is, hogy menekülő emberek ezrei fulladtak már a Földközi-tengerbe. „Ezért másfajta politikát kell folytatni” – jelentette ki a néppárti miniszter. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a napokban kiállt amellett, hogy a szükségállapotot mielőbb bevezessék. A néppárti politikus csütörtöki kijelentése szerint, amennyiben továbbra is ennyi menekült érkezik, a szükségrendelet legfeljebb pár napig lesz majd érvényes.

888.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.