Pesti Srácok

Újabb adagot tett közzé Clintonék levelezéséből a WikiLeaks

Újabb adagot tett közzé Clintonék levelezéséből a WikiLeaks

A WikiLeaks új, személyes emailezéseket szivárogtatott ki Hillary Clinton és csapata kapcsán. A dokumentumokból kiderül többek között, hogy a demokrata jelölt politikai céljai között a hatalom megtartása, és egy, az identitásával tisztában nem lévő, hajlítható polgárság kialakítása is szerepel. De ez csak a jéghegy csúcsa.

A szerdán nyilvánosságra hozott 1200 oldalnyi levelezés számos témát érint, és állítólag az összes, az amerikai demokraták kampányfőnöke, John Podesta magán email-fiókjából származik. Clinton és csapata még mindig az oroszokra próbálja kenni a szivárogtatást, bár a levelezés azt mutatja, hogy nem is vannak velük annyira rossz viszonyban:

"Nagyon örülnék, ha szorosabbra fűzhetnénk a kapcsolatot Oroszországgal." – mondta a demokrata elnökjelölt 2013-ban a Goldman Sachs-nak tartott beszédében. Ez éppen három évvel azelőtt volt, amikor republikánus ellenfelét azzal támadta volna, hogy rajong Vladimir Putyinért. Clinton azt is részletesen elmesélte, hogy az orosz államfővel sok közös vonásuk van, például mindketten meg szeretnék menteni a tigriseket és szeretik a természetet.

A WikiLeaks egy olyan e-mailezésre is rábukkant, amelyben remekül látszik, hogy Clinton szorosan együttműködött a a republikánus párt vitáját moderáló John Harwooddal azzal kapcsolatban, hogy a vita során majd hogyan kell kezelni Ben Carsont. Ezt csak tetézi az, hogy Donna Brazile, a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) ideiglenes elnöke állítólag megkapta előre a Clinton és pártbeli kihívója, Bernie Sanders szenátor közötti nyilvános viták témáit, és maga is nemegyszer pontosan megfogalmazott javaslatokat tett arra, hogy milyen kérdéseket kellene a műsorvezetőnek feltennie.

PestiSracok facebook image

Az emailezésben nem túl szerencsés demokrata elnökjelöltről az is kiderül, hogy szűk körein belül nincs túl jó véleménnyel a katolikusokról. Egy napvilágra került levelezés szerint John Halpin rengeteg írt a témában Jennifer Palmierinek, Clinton elnöki kampánya kommunikációs vezetőjének, illetve John Podestának.

A beszélgetés szerint azt gondolják, hogy “sok prominens konzervatív katolikus, akik szerinte lerohasztják a katolikus hitet." Úgy vélik “valószínűleg ezek az emberek azt gondolják, hogy ez a politikailag legelfogadhatóbb konzervatív vallás, és félnek, hogy a gazdag barátaik nem tudnak majd mit kezdeni velük, ha áttérnek az evangélikus hitre”.

A demokrata álomcsapatról egyéb is kiderül, például, hogy Gearge W Bush-sal is szimpatizál Clinton köre. Az elnöki kampány egyik embere a következőket írta a volt elnök bevándorláspolitikájáról, nevek említése nélkül:

A levelek között belviszályra utaló darabok is vannak, erre utal legalábbis egy beszélgetés, amely Clinton kampányfőnöke John Podesta és egy korábbi csapattag között zajlott Sidney Blumenthallal kapcsoaltban:

"Mindig elképedek, amikor az olyan emberekből, mint Sid teljesen hiányzik az önbecsülés és az öntudat." – Vagy mindkettő. Ígérd meg ha lelősz, ha ilyen leszek egyszer.

A Clinton csapat a szivárogtatásokra a következőképpen reagált: Ez azt bizonyítja, hogy a WikiLeaks a Kreml propagandáját csinálja, amely elvégzi Putyin piszkos munkáját, és hatalomra segíti Trumpot.

Az 1200 oldalnyi levelezésről a Politico készített egy igen alapos válogatást.

Fotó: inverse.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?