Pesti Srácok

Újabb párizsi menekülttábort számolnak föl

Újabb párizsi menekülttábort számolnak föl

A migránsok calais-i, "dzsungelnek" nevezett táborának felszámolása után a francia hatóságok hétfőn megkezdték egy jóval több mint száz sátorból álló párizsi menekülttábor - hivatalos megfogalmazás szerinti - megtisztítását is.

A Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint már a délelőtt folyamán rohamrendőrök érkeztek a Stalingrad metróállomás közelében lévő menekülttáborhoz, és megkezdték az ott lakók ellenőrzését. Értesülések szerint autóbuszokkal szállították el azokat a migránsokat, akik nem rendelkeztek menedékkérelemmel, illetve nem tudták bizonyítani, hogy engedéllyel tartózkodnak az országban. A táborban több százan tartózkodnak, elsősorban afgán, szudáni és eritreiai menekültek.

Egyelőre nem ismeretes, hogy hány migránst szállítottak el onnan. A hatóságok ugyanakkor korábban arra tettek ígéretet, hogy a hét végéig a párizsi sátortáborokat is felszámolják, és a migránsokat az ország különböző részeiben felállított befogadóközpontokba szállítják. Elszállítják sátraikat és matracaikat is.

PestiSracok facebook image

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere az akciót megelőzően levélben fordult a kormányhoz, kérve a szóban forgó sátortábor felszámolását. Hidalgo arra utalt, hogy a migránsok humanitárius, illetve egészségügyi helyzete drámai, helyzetük elviselhetetlen, csakúgy, mint a környék lakóié.

Francois Hollande francia elnök a múlt hét végén örömét fejezte ki, hogy a migránsok calais-i illegális táborát sikerült incidensek nélkül felszámolni, és kijelentette, hogy Franciaország nem tűr meg földjén migránstáborokat, amelyek "gúnyt űznek a szolidaritás nemzeti értékéből". A francia elnök közölte: nem fogják eltűrni a spontán táborokat, és így a párizsi migránstáborokat is fel fogják számolni. A migránsokat Párizsból az ország különböző részeiben felállított hivatalos központokba fogják szállítani - jelezte, hozzátéve, hogy Franciaország 9 ezer férőhelyet alakítana ki számukra.

A francia hatóságok az elmúlt héten mintegy 6 ezer migránst szállítottak el a Calais melletti táborból. Országszerte három tucat menekülttáborban helyezték el őket, lehetővé téve számukra azt is, hogy szabadon válasszanak közülük. Mintegy 1500 kiskorú migránst ideiglenes táborban helyeztek el Calais-ban, ahonnan a megfelelő ellenőrzések lebonyolítása után Nagy-Britanniában élő rokonaikhoz távozhatnak.

Forrás: MTI

Fotó: Reuters/Charles Platiau

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.