Pesti Srácok

Az amerikaiak új elnökének megvilágosodásáért imádkoznak a Vatikánban

null

A Vatikánban Trump megvilágosodásáért imádkoznak, Obama zökkenőmentes hatalomátadásban reménykedik, a csehek már meg is hívták az új amerikai elnököt, több európai politikus pedig tovább aggodalmaskodik. Martin Schulz attól tart, hogy az elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az Európai Unió és az Egyesült Államok együttműködését. Gianni Pittella, a szociáldemokrata képviselőcsoport vezetője arról beszélt, hogy ugyan tiszteletben kell tartani az amerikaiak döntését, de szomorú nap ez az egész világ számára. Az olasz politikus úgy fogalmazott a közleményében, hogy Donald Trump a "társadalmainkat mélyen megfertőző vírus kifejeződése".

Jókívánságait fejezte ki Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek szerdán Pietro Parolin szentszéki államtitkár, és hozzáfűzte, hogy imádkozik "megvilágosodásáért".

"Minden jót kívánunk az új elnöknek ahhoz, hogy valóban gyümölcsöző kormányzata legyen"

- mondta Parolin a vatikánvárosi rádiónak.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Trump „megvilágosodásáért zúgnak majd a harangok” a Vatikánban (Fotó: NBC News)
Trump „megvilágosodásáért zúgnak majd a harangok” a Vatikánban (Fotó: NBC News)

Az év elején Ferenc pápa felvetette, hogy Trump "nem keresztény", mert nem hidat akar építeni, hanem falat akar emelni az amerikai-mexikói határon. A katolikus egyházfő szóvivője később rámutatott, hogy Ferenc pápa szavait nem szánta személyes támadásnak az akkor még az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump ellen.

Obama zökkenőmentes hatalomátadásban bízik

Barack Obama amerikai elnök is gratulált szerdán utódjának, a republikánus Donald Trumpnak az előző nap tartott elnökválasztáson elért győzelméhez - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. A tájékoztatás szerint a 2017 januárjában leköszönő Obama és a leendő elnök csütörtökön találkozik egymással. A Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy

Hozzáfűzte:

Obama, aki az elnökválasztáson alulmaradt Hillary Clintont is felhívta, a nap folyamán bejelentést tesz, amelyben a választás eredményeit fogja kommentálni

. Kellyanne Conway, Trump kampánymenedzsere szerint

Obama és a megválasztott elnök szívélyes beszélgetést folytattak telefonon. Obama gratulált neki, és úgy gondolom elhatározták, hogy együtt fognak működni

- mondta Conway az NBC hírtelevízió "Today" című műsorában. Mint arról korábbi

összefoglalónkban

már beszámoltunk, a republikánus jelölt helyi idő szerint szerda hajnalban jelentette be, hogy győzelmet aratott az elnökválasztáson, amihez demokrata párti vetélytársa, az Obama által támogatott Hillary Clinton telefonon gratulált neki.

A csehek már most Trump látogatásában reménykednek

Donald Trump friss széllel és új szempontokkal érkezik a politikába - vélekedett Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter, aki szerdán nyilatkozatban kommentálta az amerikai elnökválasztás eredményét.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök és Milan Chovanec belügyminiszter felhívták a figyelmet arra is, hogy Trump első felesége cseh volt, s ennek kapcsán remény van egy csehországi látogatásra is

. Milos Zeman államfő örömének adott hangot Donald Trump sikere felett, és azonnal csehországi látogatásra is meghívta.

- jelentette ki Zeman prágai sajtótájékoztatóján. Leszögezte: egyetért Trump véleményével a migrációs válságról, illetve az iszlám terrorizmus elleni harcról.

"Becsülöm Trump megnyilatkozásait, mert világosan beszél, és kerüli a politikai korrektséget"

- húzta alá a cseh elnök.

"Ha amerikai lennék, Donald Trumpra szavaznék"

- jelentette ki Zeman már szeptemberben egy interjúban.

Legyőzhető a hazug média és a „pszeudoelitek”

Az amerikai választások megmutatták, hogy a hazug média és a "pszeudoelitek" legyőzhetőek - vélekedett a Facebookon közölt nyilatkozatában Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője.

- áll a bejegyzésben. Zeman kérdésre válaszolva megjegyezte, egyetért szóvivőjével. "Új szempontokat hozott a politikába, és kapcsolatainkban új szakasz kezdődik. Bízom abban, hogy partnerségünk és szövetségesi viszonyunk folytatódni fog" - jelentette ki a Lubomír Zaorálek a cseh diplomácia vezetője a közszolgálati televízióban. Leszögezte: Trump "győzelme a demokratikus választáson megkérdőjelezhetetlen". Lubomír Zaorálek ugyanakkor úgy látja, hogy az Egyesült Államok és a NATO kapcsolatai a következő időszakban bizonyára másképpen alakulnak majd, mint ahogyan az Trumpnak a választási kampányban elhangzott kijelentései alapján várható lenne.

"Tiszteletben tartjuk az amerikai választók döntését, és bízunk abban, hogy az Egyesült Államok továbbra is megbízható partnere és szövetségese marad" Csehországnak

- reagált Trump sikerére Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a prágai parlamentben.

- jegyezte meg Sobotka arra célozva, hogy

a megválasztott amerikai elnök első felesége cseh állampolgár volt. Milan Chovanec cseh belügyminiszter szintén arra emlékeztette az újságírókat, hogy Trump első felesége, Ivana, a morvaországi Zlínből származik, s ebből kifolyólag lehetséges, hogy az új amerikai elnök a jövőben Csehországba látogatna.

"Trumpnak van kapcsolata a Cseh Köztársasággal, és remélem, hogy lányának, illetve volt feleségének köszönhetően egyszer Csehországban is találkozhatunk vele" - nyilatkozta Chovanec.

Brüsszelben is aggódnak Trump győzelme miatt

Az Európai Unió főbb intézményeinek vezetői, valamint a NATO főtitkára is gratulált szerda reggel Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez, bár az uniós vezetők egyike megjegyezte:

az elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az Európai Unió és az Egyesült Államok együttműködését

. Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös levélben gratulált a republikánus párti elnökjelöltnek. Hangsúlyozták,

az Európai Unió és az Egyesült Államok stratégiai partnersége a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia és a piacgazdaságba vetett hit értékein alapszik, és ezt az együttműködést még erősebbre kell fűzni a közös kihívások kezelése érdekében.

Kiemelték, a felek évek óta a béke megőrzésén, illetve polgáraik és az egész világ jólétének növelésén fáradoznak.

Az olyan kihívásokkal, mint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az Ukrajna területi egységét veszélyeztető konfliktus, a klímaváltozás és a migráció, kizárólag szoros együttműködéssel lehetséges megbirkózni

- közölték. A levélben emellett meghívták Trumpot Európába, mint írták, az EU-Egyesült Államok csúcstalálkozóra a lehető leghamarabb sort kellene keríteni a következő négy év közös munkájának feltérképezése céljából.

Martin Schulz szerint az elnökválasztás eredménye megnehezíti az együttműködést

Gratulációját fejezte ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is, aki szerint az ingatlanmilliárdosnak "nyomasztó feladata", hogy most, a kampányt követően egyesítse a megosztott nemzetet. Kijelentette, hogy

az elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az együttműködést az Európai Unió és az Egyesült Államok között, Trump azonban szabad választásokon győzedelmeskedett, így "megérdemli az uniós intézmények teljes tiszteletét".

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is, aki szerint az ingatlanmilliárdosnak
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, aki szerint az ingatlanmilliárdosnak "nyomasztó feladata", hogy most, a kampányt követően egyesítse a megosztott nemzetet. Kijelentette, hogy az elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az együttműködést az Európai Unió és az Egyesült Államok között. (Fotó: newtimes)

A német szociáldemokrata politikus reményét fejezte ki, hogy a felek együtt tudnak majd működni a közös érdekek és felelősségek mentén, s elmondta, tapasztalatai szerint a választási kampányok nagyban különböznek a valódi politikától. Hozzátette, hogy

a Trump által korábban tett, "aggodalmat keltő" kijelentéseket remélhetőleg felváltja az "ésszerű együttműködés"

. Az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő azt írta Twitter-üzenetében, hogy folytatódni fog az együttműködés az Európai Unió és az Egyesült Államok között, az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül.

- fogalmazott Federica Mogherini. Szerda reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is gratulált Donald Trumpnak a választási győzelme alkalmából. Az észak-atlanti szövetség vezetője az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményében hangsúlyozta,

a hibrid hadviselés, a kibertámadások, valamint a terrorfenyegetettség korszakában "kihívásokkal teli biztonsági környezettel kell szembenézni", amelyben "az amerikai vezető szerep fontosabb, mint valaha".

Mint írta,

Hozzátette, a katonai szervezet határozott válaszokat adott az új biztonsági kihívásokra, azonban sok még a tennivaló. Szakértők szerint

az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben mert nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba

. Az üzletember korábban úgy nyilatkozott, hogy

orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket.

Meg kell látni, hogyan alakulnak a piaci dolgok

A Donald Trump elnökválasztási győzelmét követő bizonytalanság idején az Európai Központi Banknak (EKB) nyugodtabbnak kell lennie, mint a piacoknak - jelentette ki Peter Praet, a pénzintézet igazgatóságának tagja szerda délelőtt Brüsszelben. Sajtótájékoztatóján

az EKB vezető közgazdásza hangsúlyozta, hogy még túl korai lenne reagálni a republikánus párti elnökjelölt győzelmére.

- szögezte le a tisztségviselő. Hozzátette, "nyugodtnak kell lennünk, nyugodtabbnak, mint a piacoknak".

Trump győzelme újabb ébresztő az európai politikai kultúra számára

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint világos az elnökválasztás üzenete: Európának magabiztosabbnak kell lennie, és több felelősséget kell vállalnia.

manfred_weber_euractiv_com

- közölte. Gianni Pittella, a szociáldemokrata képviselőcsoport vezetője arról beszélt, hogy

ugyan tiszteletben kell tartani az amerikaiak döntését, de szomorú nap ez az egész világ számára. Az olasz politikus úgy fogalmazott a közleményében, hogy Donald Trump a "társadalmainkat mélyen megfertőző vírus kifejeződése

".

A szociáldemokraták vezetője természetesen nem állhatta meg, hogy személyeskedve kritizálja az amerikaiak demokratikus választáson választott új elnökét. (Forrás: Facebook)
A szociáldemokraták vezetője természetesen nem állhatta meg, hogy ne személyeskedve kritizálja az amerikaiak demokratikusan megválasztott új elnökét. (Forrás: Facebook)

"Bár Trump győzelme ijesztő mindenki számára, szörnyű hiba lenne tudatlannak vagy barbárnak bélyegezni azokat, akik elhiszik Trump, Le Pen, Farage, Orbán vagy az 5 Csillag Mozgalom hazugságait"

- hangsúlyozta Pittella, hozzátéve, hogy minden korábbinál nagyobb szükség van rá, hogy a politikai elit a "globalizáció veszteseinek" aggodalmaival is foglalkozzon. Az Európai Parlament liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadt azon véleményének adott hangot, hogy nem lehet megbízható szövetségesként tekinteni Trumpra, az EU-nak ezért mielőbb meg kell szüntetnie a Washingtontól való függőséget. Forrás: MTI Vezetőkép: Chip Somodevilla / Getty Images

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.