Pesti Srácok

Csak békét akar Oroszország az amerikaiakkal, barátságot nem

null

Moszkva abban bízik, hogy az amerikai elnökválasztást követően normalizálódnak a kapcsolatai Washingtonnal, mivel ez mindkét országnak és a nemzetközi közösségnek is érdeke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elismerte, hogy Oroszország a kampány során kapcsolatba lépett Donald Trump megválasztott elnök stábjával, és ezt a munkát a választások után is folytatni fogja. A diplomata nem bocsátkozott részletekbe. Rjabkov úgy fogalmazott, hogy Oroszország nem fűz túlzott reményeket Trump megválasztásához.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Rjabkov.

Megfogalmazása szerint Oroszország semmi különlegeset nem vár az új amerikai kormányzattól, mint ahogy semelyik másiktól sem, beleértve azt, amely most van távozóban.

Jevgenyij Ivanov, az orosz diplomáciai tárca vízumosztályának igazgatója a TASZSZ hírügynökséggel közölte, hogy kölcsönösségi alapon Oroszország kész lenne eltörölni a vízumkényszert az Egyesült Államokkal és más államokkal a 90 napnál rövidebb tartózkodási időszakok esetében. Hozzátette azonban, hogy ez a szankciópolitika tükrében aligha lehetséges. A vízummentes utazás bevezetését 2011-ben Vlagyimir Putyin akkori miniszterelnök javasolta az oroszországi látogatáson tartózkodó Joe Biden alelnöknek, aki ezt „jó ötletnek” nevezte.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az amerikai diplomáciai tárca az elmúlt napok során három alkalommal kezdeményezett telefonos kapcsolatfelvételt, de mindhárom alkalommal lemondta azt. A szóvivő elmondta, hogy Moszkva érvényesnek tekinti a szíriai rendezésről Washingtonnal kötött kétoldalú megállapodást, csakúgy mint azokat, amelyeket az ENSZ BT-ben és a Szíriát támogató csoportban kötöttek.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.