Pesti Srácok

Elengedhetetlen a titkosszolgálatok megerősítése

Elengedhetetlen a titkosszolgálatok megerősítése

Európában közép- és hosszú távon a biztonsági kockázat romlására, az "iszlám vallási alapú terrorizmus" mindennapok részévé válására kell számítani, ami miatt elengedhetetlen a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek megerősítése - mondta Horváth József biztonságpolitikai és titkosszolgálati szakértő kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakértő kifejtette, terrorcselekményt az ezzel a feladattal megbízott, Közel-Keletről érkezők mellett olyan, akár másod-, harmadgenerációs bevándorlók is elkövethetnek, akik az iszlám radikalizmusban találják meg önkifejezési módjukat a társadalom szélére sodródást követően. Előbbiek jellemzően a hosszabb előkészítést igénylő, komolyabb áldozatokkal járó akciókat követnek el, míg utóbbiak magányos tettesként, például késsel támadnak - tette hozzá.

Horváth József közölte: a francia hatóságok a közelmúltban elmulasztották megszűrni azokat, akiket a calais-i illegális menekülttábor felszámolása után szétszórtak az ország területén, ami pedig fokozott biztonsági kockázatot jelent Franciaországban.

MTI, fotó: privatbankar.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.