Pesti Srácok

Fegyver, robbanószer és méreg került elő a Nemzeti Arcvonal felszámolása során

Fegyver, robbanószer és méreg került elő a Nemzeti Arcvonal felszámolása során

Hétfőn már harmadszor csaptak le a rendőrök Jászberényben fegyverek, robbanóanyagok rejtegetőire, ám ezúttal mérgeket is találtak – írja a Magyaridők.hu. A bőnyi rendőrgyilkosságra válaszul a szélsőséges Magyar Nemzeti Arcvonal alegységeinek felszámolása kapcsán a rendőrség és a TEK tizenhárom településen csapott le, tizennyolc, a szervezethez kapcsolódó személyt fogtak el.

A portál arról ír, két héten belül már a harmadik rajtaütés kapcsolódott a Magyar Nemzeti Arcvonal jászberényi csoportjához, amelynek során illegális fegyvereket és robbanóanyagot is találtak a szervezet két tagjánál. A jászberényi alcsoport 2012 májusában paramilitáris kiképzőtábort is tartott éleslövészettel, ökölvívással, terep- és épületharcászattal. Sajtóinformációk szerint a tábort speciálisan kiképzett egykori katonák tartották. Az alcsoport 2013. április végén is tartott fegyveres kiképzést a tagjainak, június végén pedig kisebbségek ellen uszító propagandaakcióban vettek részt.

A MagyarIdők.hu úgy tudja, a hétfői akcióban egy jászberényi családi ház szerszámoskamrájának földpadozatát felásva előkerült két 9 milliméteres és egy 0,22-es kaliberű pisztoly a hozzájuk való lőszerekkel. Ugyanitt több csomagban plasztik robbanóanyagot és egyéb lőszereket is találtak. Ezeken kívül előkerült fél tucat fiolányi méreggyanús anyag. A helyszínen elfogott jászberényi férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. A plasztik robbanóanyag viszonylag friss, eredetének tisztázása még folyamatban van. A lefoglalt méreggyanús anyagokat is szakértő vizsgálja. A rendőrség szerint a gyanúsított összefüggésbe hozható az MNA egyik ágával, csakúgy mint a november 15-én szintén Jászberényben elfogott 62 éves férfi, akinek előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.

November 15-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói csaptak le a jászsági városban, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, mivel fegyvereket, lőszereket, robbanótesteket rejtegetett. A gyanúsított ugyanakkor nem kapcsolódik az MNA alegységéhez.

PestiSracok facebook image

A hétfői akcióban elfogott férfi vélhetően akkor ásta el a fegyvereket, a robbanóanyagot és a mérgeket, amikor az október 27-i bőnyi rendőrgyilkosságra válaszul a rendőrség és a TEK elkezdte felszámolni az MNA helyi alegységét. Eddig tizenhárom településén csaptak le, Budapesten, Bőnyben és Jászberényben többször is. Eddig tizennyolc, a szervezethez kapcsolódó személyt fogtak el, tizenhetet pedig meg is gyanúsítottak, többségüket fegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve közösség tagja elleni erőszak előkészületével – írja a MagyarIdők.hu.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: magyaridok.hu; fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.