Pesti Srácok

Gyárfás pert indít, úgy érzi, rágalmazzák

Gyárfás pert indít, úgy érzi, rágalmazzák

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az olimpiai bajnok Szabó József ellen, az általa irányított szervezet pedig a nyíltvízi úszók egykori szövetségi kapitánya, Németh Zsolt ellen indít pert rágalmazás miatt. A MÚSZ szerdai közleménye szerint hitelrontásért perlik be Németh Zsoltot, amiért azt állította egy televíziós nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat.

- derül ki a MÚSZ állásfoglalásából.

A közlemény szerint Gyárfás Tamás azért tesz jogi lépéseket Szabó Józseffel szemben, mert egy portálon "hamis állításokat" fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az elnök a múltban jutalékot vett fel a megkötött szponzori szerződések után. Gyárfás kijelentette, az olimpiai aranyérmes úszóval a nyilvánosság előtt nem kíván vitát folytatni, a bíróságon azonban kénytelen elégtételt kérni, hiszen "1993 óta soha, semmilyen formában nem vett fel jutalékot, fizetést, illetve költségtérítést a MÚSZ-tól, mint ahogy Szabó József többi, részben kegyeletsértő állításai is minden valóságalapot nélkülöznek".

PestiSracok facebook image

Németh Zsolt és Szabó József is azzal összefüggésben szólalt meg, hogy egyre inkább elmérgesedett a helyzet a MÚSZ elnöksége és azon versenyzők között, akik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka vezetésével mielőbbi változásokat ösztönöznek a sportágban.

Forrás: MTIFotó: 24.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.