Pesti Srácok

Ítélet várható a tábornokperben

null

Újabb elsőfokú ítéletet hoznak csütörtökön a tizenöt vádlottat, köztük Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkárát és honvéd főtiszteket felvonultató tábornokperben - írja a Magyar Idők. Az ügy, megismételt elsőfokú eljárása a Debreceni Törvényszéken folyik, miután a Kaposvári Törvényszéken hozott elsőfokú, felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla.

Az ügyészség szerint a honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak vissza kenőpénzként a tárcának beszállító vagy erre pályázó cégektől. A vád szerint három dandártábornok – az első-, a negyed- és a tizenhatod rendű vádlott – megegyezett abban, hogy a Honvédelmi Minisztérium általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik adott megrendelések fejében a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik. A harmadrendű vádlott közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, és az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt kapott. Az ügyben vádlottként bíróság elé állított további katonai szolgálatot teljesítő, illetve polgári alkalmazottak, részben a „hallgatásért”, részben közreműködésért kaptak pénzt a vádirat szerint.

Az ügy nyomozása 2010. január 18-án egy vállalkozó feljelentésére indult, és január 29-én – tettenérés után – megtörténtek az első gyanúsítások. A nyomozás egy évig tartott, az ügyben 2011 márciusában emeltek vádat. A tizenhatod rendű vádlott az ügyészségen tett vallomásában többek között azt mondta: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is részesült a visszaosztott pénzekből, az államtitkár milliókat adott át neki egy whiskysdobozban. A perben korábban tanúként meghallgatott Juhász Ferenc azt hangoztatta: pénzt nem kért és nem fogadott el.

PestiSracok facebook image

Forrás:

Magyar Idők

Fotó:

MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.