Pesti Srácok

Nem emelnek vádat Hillary Clinton ellen az újabb e-mailek miatt

null

Nem indul bűnvádi eljárás Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje ellen az újabban feltárt e-mailek miatt - jelentette be vasárnap meglehetősen váratlanul James Comey, az FBI igazgatója.

A szövetségi nyomozó iroda vezetője az amerikai kongresszus tagjainak küldött levelében tudatta, hogy az FBI éjt nappallá téve elemezte a levélözönt, és ennek alapján arra jutott, hogy fenntartja júliusban hozott döntését, miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen, a vizsgálat szerint a levelezés nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon. Clinton kampánystábja üdvözölte a döntést.

Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje - bár nem sokkal minnesotai kortesbeszéde előtt már értesült Comey leveléről -, nem tért ki rá mondandójában, mi több, változatlanul azt hajtogatta, hogy Clintonra hosszú vizsgálat vár, és eleve nem lett volna szabad engedni, hogy induljon az elnökségért. Comey - rövid levelében - azt írta: "Átnéztük Hillary Clinton teljes kommunikációját külügyminisztersége idejéből, és nem változott júliusban közölt álláspontunk."

PestiSracok facebook image

Az FBI igazgatója október 28-án jelentette be az újabb e-mailvizsgálatot, ami erősen kihatott az elnökjelöltek versengésére. Clinton addigra már biztos befutónak tűnt, ám a bejelentés feljebb hozta Trumpot, és jóval szorosabbá tette a viadalt. Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata csoportjának vezetője úgy fogalmazott, hogy az FBI vizsgálódásának mostani eredménye "végre bezárathatja a republikánusoknak ezt a mutatványos bódéját".

Forrás: MTI

Fotó: AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.