Pesti Srácok

Nem követtek el törvénytelenséget a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozásakor

null

Király András, a román oktatásügyi minisztérium államtitkára nem látja törvénytelennek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozását.

A magyar nyelvű oktatásért felelős államtitkár azt követően nyilatkozott a Krónika erdélyi napilapnak, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) eljárás alá vonta a marosvásárhelyi magyar iskola törvénytelennek vélt létrehozása miatt a tanintézet igazgatóját és Maros megye főtanfelügyelőjét. Az ügyészség éppen az oktatásügyi tárca jóváhagyását hiányolta a létrehozás folyamatából.

Király András - aki az intézmény létrehozásakor is oktatásügyi államtitkár volt - a Krónikának elmondta, hogy Marius Pascan korábbi prefektus feljelentése nyomán augusztus végén, szeptember elején a minisztérium ellenőrző testülete már vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit, és nem találta törvényelleneseknek az alapító dokumentumokat. Az államtitkár nem tartotta kizártnak, hogy a folyamatba becsúsztak bizonyos formai hibák, de úgy vélte, ezek nem változtatnak azon a tényen, hogy az iskola létrehozása törvényes volt. "Az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést" - hangsúlyozta az államtitkár.

PestiSracok facebook image

A DNA a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt csütörtökön eljárást indított Tamási Zsolt-József iskolaigazgató és Stefan Somesan főtanfelügyelő ellen. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA pénteki közleménye szerint Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt-József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják. A hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt-József a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. A DNA kérésére a Maros megyei törvényszék Stefan Somesant 30 napra házi őrizetbe helyezte. Az ügyészségi intézkedés szolidaritásnyilvánítási hullámot indított el az erdélyi magyarság körében.

Forrás: MTI

Fotó: Nyugatijelen.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.