Pesti Srácok

A német alkotmányvédelem szélsőséges iszlamistát talált munkatársai között

A német alkotmányvédelem szélsőséges iszlamistát talált munkatársai között

Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal munkatársai között. A spanyol származású férfi a gyanú szerint merényletet tervezett a belső elhárításért felelős szolgálat központja ellen - jelentették szerdán német lapok.

A beszámolók szerint az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított elismerte, hogy robbantásos merényletet tervezett a nemzetbiztonsági szolgálat kölni központja ellen. Mint mondta, tettét Allah nevében kívánta végrehajtani.

Azonban nem jelentett konkrét veszélyt, mert a támadás tervezésének korai szakaszában, az előkészületek megkezdése előtt leplezték le. Iszlamistának vélt emberekkel az interneten folytatott üzenetváltásokban árulta el szándékát, de legalább egy csevegőpartnere a BfV informátora volt. Emberölésre, gyilkosságra és robbanószerrel visszaélésre irányuló összeesküvés gyanúja miatt fogták el.

A Spanyolországból származó gyanúsított 51 éves, német állampolgárságú, rendezett körülmények között élő családapa, korábban bankban dolgozott, és nemrég váltott szakmát, az idén áprilisban vették fel a BfV-hez. A kiválasztás és a kiképzés során nem keltett feltűnést, és főállású alkalmazottként, az iszlamista szubkultúra megfigyelésével foglalkozó részleg munkatársaként sem.

PestiSracok facebook image

Kiderült, hogy kettős életet élt, családja sem tudta, hogy felvette a muzulmán vallást. Internetes csevegőszobákban álnéven szélsőséges kijelentéseket tett, szolgálati titkokat árult el, és társakat keresett a "hitetlenek" megbüntetését célzó merénylet elkövetéséhez - áll a lapjelentésekben.

A nyomozást vezető düsseldorfi ügyészség közölte: egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy a gyanúsított átadott volna biztonsági szempontból érzékeny információkat szélsőségeseknek.

A BfV hivatalosan csak annyit közölt, hogy egy 51 éves német állampolgárságú munkatársukat előzetes letartóztatásba helyezték, mert az interneten álnéven szélsőséges iszlamista kijelentéseket tett és belső információkat osztott meg, valamint felajánlotta további érzékeny információk megosztását, ami veszélyeztethette volna a hatóságot.

Később a BfV elnöke, Hans-Georg Maassen újságíróknak elmondta, hogy a gyanúsított radikalizálódása nem tűnt fel senkinek, közvetlen környezetének sem, leleplezése pedig az alapos felderítő munkának és a szolgálat gyors intézkedéseinek köszönhető.

Kiemelte, hogy a gyanúsított felvétele előtt mélyreható biztonsági ellenőrzést végeztek, kikérdezték mind az öt embert, akit referenciaként megjelölt, környezettanulmányt végeztek és átvizsgálták valamennyi adatbázist.

Azonban az esetet miatt felülvizsgálják az alkalmazási, munkaerő-felvételi eljárásokat - tette hozzá Hans-Georg Maassen. Megjegyezte, hogy az eddig alkalmazott módszerekkel kiszűrtek már több feltételezett szélsőségest és külföldi kémet.

A szövetségi belügyminisztérium szerint nincsenek strukturális gondokra utaló jelek a belső elhárításánál. A tárca szóvivője rámutatott, hogy éppen a BfV munkája révén sikerült leleplezni a gyanúsítottat.

A nemzetbiztonsági szolgálatok törvényhozási felügyeletét ellátó úgynevezett parlamenti ellenőrző testületet (PKGr) személyes tájékoztatást kért az esetről a BfV elnökétől. A testület ellenzéki tagjai újabb kínos incidensként értékelték az ügyet, szerintük a történtek súlyos biztonsági hiányosságokra utalhatnak.

Forrás: MTI; Fotó: telegraph.co.uk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.