Pesti Srácok

A pokolgépen is hagyott DNS-t a Teréz körúti robbantó

null

Hamarosan elkészülhet a tűzszerész-, a robbantástechnikai, valamint az elektronikai szakértői vélemény, tudta meg a Magyar Idők. Ezek alapján tudják majd megmondani, hogy a szeptember 24-én két rendőrt életveszélyesen, illetve súlyosan megsebesítő pokolgépben találta robbanóanyag megegyezik-e az elkövető P. László által márciusban Homokkomárom szőlőhegyén vásárolt présház pincéjében talált robbanószerrel. Amennyiben a két robbanóanyag összetétele egyezik, az újabb, közvetett bizonyítékot jelent P. László bűnösségét illetően.

A pokolgép nitrogénműtrágyából és egyéb anyagokból készült fekete lőport tartalmazott. Ezt az elegyet egy elektromos garázskapuk nyitásához használt távirányítóval hozta működésbe. A szakértőknek arra is keresik a választ, hogy a Teréz körúton használt pokolgépet összeszerelt állapotban vitte-e a tettes a helyszínre, vagy ott tette azt üzemképessé. Ha a gyanúsított a szerkezetet már a Homokkomáromban vett présházában összeszerelte és így szállította Budapestre, akkor több száz ember életét veszélyeztette. A településeken áthaladva ugyanis egy éppen használatban lévő távirányító is beindíthatta volna a detonációt.Ezt a kockázatot valószínűleg nem vállalta a robbantó. Nagyobb a valószínűsége, hogy a robbanószerkezet a helyszínen közvetlenül a detonáció előtt helyezte áram alá. A térfigyelő kamerák felvételein is látszik, hogy amikor az elkövető lerakta a hátizsákját a Teréz körúton, lehajolt és "matatott" benne. Feltehetően ekkor tette be az elemeket a detonátort indító elektronikába. Ennek köszönhető, hogy bizonyító erejű DNS-nyomok maradtak a pokolgép alkatrészein.

P. Lászlót várhatóan napokon belül elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá a nyomozó ügyészek, hogy megállapítsák, büntethető-e vagy sem. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy mikor hallgatják ki folytatólagosan a gyanúsítottat, aki eddig megtagadta a vallomástételt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.