Pesti Srácok

Pontrendszerrel kontrollálnák a bevándorlást a német szociáldemokraták

Pontrendszerrel kontrollálnák a bevándorlást a német szociáldemokraták

Ellenőrizni és irányítani kell a Németországba az EU-n kívülről érkező bevándorlást, ezt szolgálja a szociáldemokrata párt (SPD) új bevándorlási koncepciója - emelte ki hétfői berlini tájékoztatóján a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetője. Egyben hangsúlyozta: a bevándorlás és a menekültügy két teljesen külön kategória, s új koncepciójuk csak az elsőt érinti.

Németországban "sokan félnek a szabályozatlan bevándorlástól", a szociáldemokrata javaslat viszont azt mutatja, hogy az állam képes ellenőrzötten, és a német gazdaság érdekeinek megfelelően fiatal, jól képzett embereket Németországba hozni - húzta alá Thomas Oppermann. A jobboldali CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó SPD kiáll a "nyitott, toleráns Németország mellett, amely nem zárkózik be, hanem engedélyezi a bevándorlás ellenőrzött formáját" - mondta a frakcióvezető. A bevándorlási törvényt még a 2017 őszi Bundestag-választás előtt meg kell alkotni, ezért az SPD igyekszik megnyerni a koalíciós társakat, de tárgyal az ellenzéki Zöldekkel és a Baloldallal is - tette hozzá Thomas Oppermann, kiemelve, hogy a bevándorlási törvény a választási kampány egyik fő témája lesz.

A menekültügyet nem érintő javaslat szerint a nem uniós állampolgárok bevándorlását kanadai mintára egy pontrendszerrel kellene szabályozni. A jelentkezőket a többi között az életkor, az iskolai végzettség, a szakmai képzettség, a munkatapasztalat és a német nyelvtudás alapján kell pontozni. Az elérhető 100 pontból felsőfokú végzettséggel legalább 65-öt, középfokú, szakmai képesítéssel pedig 60-at kell megszereznie ahhoz, hogy a jelentkező lehetőséget kapjon a bevándorlásra. Az így kialakuló rangsorban automatikusan feljebb kerül, akinek van németországi állásajánlata. Például egy 25 éves, állásajánlattal rendelkező, németül és angolul beszélő indiai mérnöknő 75 pontot kapna. Az elképzelés szerint az első évben 25 ezer bevándorlót kellene befogadni, utána pedig a Bundestagnak kellene meghatároznia a bevándorlási kvótát minden évben, a munkaerő-piaci igények alapján. A létszámkeretbe bejutó jelentkezők biztonsági ellenőrzés után kapnának vízumot. Az állásajánlattal érkezők három évre kapnának vízumot, aki pedig munkakeresőként vándorol be, egy évre szóló vízumot kapna, és távoznia kellene, ha nem talál állást. Ha valaki eleget keres ahhoz, hogy eltartsa a családját, akkor hozhatja házastársát és gyermekeit is, "de csak akkor", mert "nem akarunk a szociális ellátórendszerbe irányuló bevándorlást" - húzta alá Thomas Oppermann. A bevándorlók az első öt évben nem is kaphatnának szociális támogatást, kivéve, ha már befizettek annyi járulékot, amennyiből fedezni lehet támogatásukat - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A CDU-s vezetésű szövetségi belügyminisztérium visszafogottan reagált a javaslatra. A tárca nyitott minden új elképzelésre, de nem szabad elfelejteni, hogy most is számos előírás van érvényben, és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megítélése szerint a német bevándorlási szabályozás a legjobbak közé tartozik a világon - mondta Tobias Plate, a tárca szóvivője hétfőn Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón.

Erre hivatkozott a CSU részéről Joachim Herrmann bajor belügyminiszter is, aki Münchenben tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az OECD szerint a német a második legjobb szabályozás a világon, és az EU-n kívüli, képzett munkavállalók bevándorlására most is kiváló lehetőségeket kínál a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény.

A Zöldek szerint az SPD megközelítése helyes, de a javaslat nem kellően bátor, az SPD-től balra álló Baloldal pedig elutasította a koncepciót. Az SPD "neoliberális és rasszista" javaslattal állt elő - mondta Sevim Dagdelen, a Baloldal Bundestag-frakciójának társadalmi integrációs ügyekért felelős vezetője.

Az SPD 2015 elején vette elő azt a régi javaslatát, hogy Németország ne csupán elviselje, hanem a munkaerő-piaci szükségletek alapján irányítsa a bevándorlást egy kanadai mintájú pontrendszer segítségével, de az ügy az ukrán és a görög válság, majd a menekültválság miatt lekerült a napirendről. Az SPD-nek a kétezres évek elején majdnem sikerült elfogadtatnia egy bevándorlási törvényt. A szociáldemokraták és a Zöldek akkori kormányának kezdeményezésére 2000-ben létrehoztak egy bizottságot, amelybe a Bundestag valamennyi pártja delegált tagokat, és a CDU-s Rita Süssmuth vezetésével gazdasági érdekképviseletek és tudósok közreműködésével egy év alatt kidolgozott egy koncepciót a bevándorlás irányításáról és a bevándorlók társadalmi beilleszkedésének támogatásáról. Az elképzelés legfőbb eleme akkor is a pontrendszer és a bevándorlási létszámkeret volt. A kvótát az úgynevezett bevándorlási tanács állapította volna meg évente a munkaerő-piaci szükséglet alapján.

Az SPD és a Zöldek kormánya a Süssmuth-bizottság javaslataira építve el is készített egy törvénytervezetet, amelyet a Bundestag kormánypárti többsége elfogadott. Azonban a CDU/CSU-ban fölénybe került a bevándorlást a munkaerő-piaci, demográfiai gondok kezelésének eszközeként elutasító irányzat, és a pártszövetség 2002 márciusában megbuktatta a jogszabályt a Bundesratban, a törvényhozásnak a tartományokat képviselő kamarájában.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.