Pesti Srácok

Tamás Gáspár Miklós szerint "egy kőbunkó vadbarom lett az Egyesült Államok elnöke"

Tamás Gáspár Miklós szerint "egy kőbunkó vadbarom lett az Egyesült Államok elnöke"

Kovács László egykori külügyminiszter az ATV-ben arról beszélt, hogy Donald Trump nem azt csinál, amit akar. Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint egy sötét korszak következik.

Kovács László volt külügyminiszter az ATV Szabad Szemmel műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok egy évszázados stabil demokrácia, ahol az ország első embere nem azt csinál, amit akar, hanem ahol a demokrácia szabályait be szokták tartani az elnökök.

Szó nincs arról, hogy az Egyesült Államok elnöke az Putyinhoz vagy – elnézést a példáért – Orbán Viktorhoz hasonlóan olyan személyi hatalmat akarjon és tudjon kiépíteni, mint ami ezekben az országokban van. Ott az amerikai elnököt számtalan dolog befolyásolja: szenátus, legfelsőbb bíróság, amerikai sajtó és az is fontos, hogy mit mond az üzleti élet” – mondta a volt külügyminiszter. Hozzátette: ha valami gyökeresen mást akar az amerikai elnök, az nem fog sikerülni.

PestiSracok facebook image

„Az, hogy egy kőbunkó vadbarom lett az Egyesült Államok elnöke, az egy évszázados szégyen, hogy egy ilyen figura, aki esetleg egy megyei elöljáró lehet, ő lett az elnök” – ezt már Tamás Gáspár Miklós filozófus mondta.

A filozófus szerint az elégedetlenség fejeződött ki a Trumpra leadott szavazatokban, aki szemben áll mindazzal, amit az eddig uralkodó politikai illem megkívánt. Tamás Gáspár Miklós egyetértett abban a volt külügyminiszterrel, hogy Trump nem fogja mélyen megváltoztatni Amerikát, de az ideológiai, mentalitásbeli változás önmagában is fontos. Úgy látja, hogy egy nagy „antiliberális fordulat megy végbe”.

Kovács László emlékeztetett: mikor a republikánus George W. Bush volt az USA elnöke, akkor Orbán Viktor nem reagált Csurka István parlamenti mondatára, miszerint az Egyesült Államok szeptember 11-én azt kapta, amit megérdemel. A volt külügyminiszter szerint az amerikaiak ezt nem bocsátották meg neki.

Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint arról van szó, hogy 1945 és 1989 szelleme, amely az ENSZ alapokmány szellemében fenntartott egy bizonyos konszenzust, megbomlott.

Nyíltan lehet nőellenes, idegengyűlölő szavakat ejteni a nemzetközi arénában, ahogy azt Trump is tette. Egyre több ilyen kormány kerül hatalomra, nem véletlenül ujjong az európai jobboldal. Igazuk van, amikor ünnepelnek, mert valóban egy ideológiai változás ment végbe” – folytatta a filozófus. Szerinte három év múlva még rémesebb világ lesz, és egy sötét korszak előtt állunk.

atv.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.