Pesti Srácok

A turisták és a bulizók húzzák a budapesti bűnözést

null

Budapest bűnügyileg sokkal fertőzöttebb, mint a vidéki települések: ott tízezer lakosra tavaly országosan mindössze 300 regisztrált bűncselekmény jutott, Budapesten viszont ez a szám eléri az 500-at – írta a HVG csütörtöki száma. Meglepő módon a Belváros vezet a bűnügyi statisztikában, és a VIII. kerületet még Terézváros is megelőzi, de azért még mindig az utóbbi a nehézsúlyú.

A belvárosban egyrészt a turisták vonzzák a tolvajokat, másrészt a bulinegyed szórakozóhelyei környékén a kifosztás, zseblopás vagy a garázdaság dívik. 2015-ben az ötödik kerületben a testi sértések száma ötven százalékkal, a garázdaságoké 61 százalékkal nőtt. Emellett az V. kerületben van a legtöbb pénzintézet székhelye, és az ottani gazdasági bűncselekményeket mind ide regisztrálják, ami ugyancsak megdobja a statisztikát.

A hírhedt nyolcadik kerület csak harmadik a veszélyes kerületek listáján, mégis itt lakik a legtöbb regisztrált bűnelkövető (összesen 174 fő), és itt történt 2015-ben a legtöbb emberölés: összesen öt gyilkosságnak zárták tavaly a nyomozását. A statisztika ugyanis az adott évben befejezett nyomozásokra épül.

PestiSracok facebook image

Az elemzés szerint akkor számít jó közbiztonságúnak egy kerület, ha a regisztrált bűncselekmények száma nem haladja meg a 300-350-et. Ez alapján tavaly tíz fővárosi kerület tekinthető biztonságosnak: a III., a IV., a XII., a XV., a XVI., a XVII., a XIX., a XX., a XXI. és a XXII. A HVG a nyomozások felderítésével kapcsolatban azt írta, hogy a személyek elleni erőszakos bűncselekményeket általában nagy arányban felderítik, de a tulajdon ellenieknél szegényesek az eredmények. A betöréseknél mindössze három kerületben éri el a nyomozáseredményesség a tíz százalékot, a legalacsonyabb pedig három százalékos. És ez jónak számít, 2014-ben ugyanis a betöréseknek mindössze egy százalékánál lett meg a tettes.

index.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.