Pesti Srácok

Agyhártyagyulladásban meghalt egy bölcsődés

null

Agyhártyagyulladásban halt meg egy budapesti bölcsődés karácsony napján - írja az Index. Az intézmény levélben értesítette a szülőket és az Országos Epidemiológiai Központot a cseppfertőzéssel terjedő betegség megjelenéséről. A kisgyermek a tünetek jelentkezése után egy nappal halt meg a kórházban. Az elsődleges, nem hivatalos laboreredmények szerint a gennyes agyhártyagyulladást (meningococcus) okozó Neisseria meningitidis baktérium B típusa volt a kisgyermek szervezetében.

A hónap elején a budapesti Veres Pálné Gimnázium egy végzős tanulója vesztette életét fertőző agyhártyagyulladásban, majd december 23-én egy 22 hónapos gyermek Borsodban.

A tünetek után nagyon hamar végzetes stádiumba lépő betegség Magyarországon viszonylag ritka, évente 35-70 megbetegedést regisztráltak. A tavalyi 36 megbetegedésből 9 végződött halállal. Idén, 2016. december. 12-ig 47 megbetegedést regisztráltak, ebből hét végződött halállal - közölte az ÁNTSZ írásos válaszában a portállal, amely hozzáteszi, ez a szám a karácsonyi budapesti és az egy nappal előtte történt körömi kisfiú halálával 9-re emelkedett idén. Világszerte évente félmillió embert fertőz meg a baktérium átlagosan minden 10. ember hal bele a betegségbe.

PestiSracok facebook image

A leginkább csecsemőket és kamaszokat érintő kórnak több típusa létezik. Magyarországon szinte kizárólag a baktérium B és C törzse jelenik meg. Mindkettőre van oltás, ahogyan a még ritkább A, W, és Y törzsekre is – közölte az ÁNTSZ.

Az idei esetek közel felében, 26 esetben B típusú, közel negyedében, 13 esetben C típusú baktérium okozta a betegséget. „Négy esetben W típusú volt a meningococcus, a fennmaradó négy esetben nem sikerült laboratóriumi vizsgálattal megállapítani a kórokozót, a diagnózist a klinikai képre és a megbetegedés lefolyására alapozták” – tudatta az intézet.

A B és C típusú oltás ajánlott, erről a körzeti orvosok tájékoztatják is a betegeket. Az ÁNTSZ-nek nincsen adata arról, hogy mennyi embert oltanak be évente. Jelenleg az oltóanyagra a körzeti orvosok írják ki a receptet és az érintettek vásárolják meg. A körzeti orvosok tapasztalata szerint nő ugyan az oltásellenesség, de általában a szülők vállalják, hogy beoltassák az ajánlott oltásokkal is gyermekeiket. Feltéve, ha megfizethető, ami a B oltás esetében egyelőre nem igaz. A C típusúra régóta van oltás, amely – már támogatott oltóanyagként – adagonként hétezer forintért szerezhető be – több adagra van szükség a védelemhez –, de a C-típusú elleni oltás 2017. január 1-jétől ingyenes lesz. A hasonlóan kockázatos B-típus elleni védőoltás teljes ára azonban 90-120 ezer forint.

A tünetek mihamarabbi észlelése a legfontosabb! Ezekre fontos odafigyelni:

  • tarkótáji merevség (a beteg nem tudja előrehajtani a fejét
  • hidegrázás
  • hányás
  • eszméletvesztés
  • súlyos esetben bőrvérzés

Forrás: Index; Fotó: babaszoba.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.