Pesti Srácok

Alaposan levizsgáztak a „jó biztonságteszten” a német hatóságok

Alaposan levizsgáztak a „jó biztonságteszten” a német hatóságok

Cecilia Wikström, az Európai Parlament Polgárjogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának liberális elnöke októberben úgy fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak a terrorizmus kapcsán, hogy a veszélyes emberek kiszűrése „egy jó biztonságteszt” az európai rendvédelmi szerveknek. A német szervek most rendesen elbuktak ezen a teszten, ugyanis csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este Berlinben egy karácsonyi vásáron végrehajtott támadást, amelynek feltételezett elkövetője öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott. Anis Amrira gyanakodtak a német hatóságok, hónapokon át megfigyelték, de levették róla a szemüket, mert nem volt bizonyítható, hogy veszélyes. Kicsit később újra gyanúba keveredett, de akkor már nem találták. Emellett drogdílerkedett is, de az sem érte el a német rendőrség ingerküszöbét.

A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint gyűlöletre uszító németországi muszlim hitszónokok telefonjainak lehallgatása során a közveszélyes iszlamistaként számon tartott Anis Amriról kiderült, hogy hajlandó öngyilkos merényletet elkövetni. Azonban a rögzített beszélgetéseken nem tett eléggé egyértelmű kijelentéseket ahhoz, hogy őrizetbe vegyék.

A gyanúsított, nemzetközi körözés alatt álló tunéziai férfit tárcáját és befogadott menedékjogi státusát igazoló iratát megtalálták a kamionban, továbbá – a Süddeutsche Zeitung és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk és a Westdeutscher Rundfunk közös tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint – azért is, mert rögzítették ujjlenyomatát a kamion ajtaján.

„Csak” drogdíler volt, ezért békén hagyták a hatóságok

PestiSracok facebook image

Anis Amri az eddigi adatok szerint kapcsolatban állt észak-rajna-vesztfáliai szalafistákkal – radikális iszlamistákkal –, akikhez az áprilisban Essenben egy szikh templom ellen elkövetett robbantásos merénylet vádlottjait is sorolják. A Kölner Stadanzeiger című lap csütörtökön megszólaltatta az egyik vádlott védőjét, aki védence beszámolóját idézve elmondta, hogy tavasszal Ruhr-vidéki szalafisták körében lehetett hallani olyan tervekről, amelyek szerint teherautóval akarnak merényletet elkövetni Berlinben.

Anis Amri tavaly nyáron érkezett menedékkérőként Németországba. Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, de az idén februártól főleg Berlinben tartózkodott. A Die Welt értesülése szerint a hatóságok márciustól megfigyelés alatt tartották, de mindössze annyi derült ki róla, hogy kisstílű drogdílerként tevékenykedik a német főváros egyik legfőbb kábítószer-árusító központjaként számon tartott, kreuzbergi Görlitzi parkban. Azt a gyanút nem sikerült alátámasztani, hogy súlyos, állam elleni bűncselekményre készül, így megfigyelését szeptemberben leállították.

Később is gyanús volt, de nem találták meg

A gyanúsított – akinek kézre kerítésére 100 ezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki – októberben eltűnt a hatóságok elől, és ugyan a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) még novemberben is foglalkozott vele az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra utaló jelek miatt, nem tudták megállapítani, hogy hol tartózkodik.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.