Pesti Srácok

Dömötör Csaba: jobban teljesített a gazdaság, többlettámogatás az egészségügynek és az oktatásnak

null

A magyar gazdaság idén a vártnál is jobban teljesített, ez teszi lehetővé a további adócsökkentéseket, a béremelési programokat, és azt, hogy a kormány az év végén plusz források felhasználásáról döntsön a költségvetési zárás kapcsán - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek. Dömötör Csaba kiemelte: a baloldali kormányokkal ellentétben az év vége nem a megszorításokról, hanem a nagyobb költségvetési mozgástérről szól.

"Ebből is látszik, hogy Magyarország erősödik" - tette hozzá. Ismertette: a döntések között az első helyen az egészségügyi kiadások állnak. A kormány döntése értelmében 70 milliárd forint többlettámogatást kapnak a kórházak, ezt az összeget a többi között adósságtörlesztésre és hatékonyságnövelő programokra fordíthatják.

Jelentős többletforrásokhoz jut az oktatás is. A kabinet több mint 50 milliárd forint plusz támogatást biztosít az oktatási intézmények fejlesztésére. Ez 60-70 település 120 iskoláját és óvodáját érinti. A pedagógus-béremelésen túl ez a döntés is jól szolgálja azt a célt, hogy a magyar diákok versenyképes tudást kapjanak - tudatta az államtitkár. Dömötör Csaba közölte továbbá, hogy a gazdaság jobb teljesítménye az idősebbeket is kedvezően érinti. Ez teszi lehetővé, hogy a nyugdíjasok 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, és a nyugdíjemelés mértéke is magasabb lesz a korábban tervezettnél. Kitért arra is, hogy az egészséges életmód népszerűsítése a kormány kiemelt céljai közé tartozik. Ehhez azonban megfelelő színvonalú létesítmények kellenek, ezért a kabinet számos sportberuházást támogat a rendelkezésre álló plusz forrásokból. Ezek egyaránt szolgálják az utánpótlásképzést, a tömegsportot és az élsportot.

A fentiek mellett számos civil és egyházi szervezet kap pénzügyi támogatást mindennapi értékteremtő munkájához - mondta el Dömötör Csaba. A plusz források felhasználására vonatkozó határozatok rövidesen megjelennek a Magyar Közlönyben.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó:fidesz.hu