Pesti Srácok

Emléktáblát avatnak Fekete Gyulának

Emléktáblát avatnak Fekete Gyulának

A Magyar Írószövetség és a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében emléktáblát avatnak Fekete Gyula írónak.

December 9-én pénteken 15-tól kezdődik az esemény Budapesten. A megemlékezésen beszédet mond majd Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke, Bíró Zoltán a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója és Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke. Közreműködik továbbá Faragó Laura énekművész.

Fekete Gyula a Szabad Szó, 1947-től a Március Tizenötödike szerkesztője volt. 1956-ban az Írószövetség titkáraként letartóztatták majd 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte „Egy korty tenger” című rádiós sorozatát. Vitáival a GYES bevezetését, a családok támogatását szorgalmazta. 1981-től a Magyar Írók Szövetsége (1956) alelnöke, 1988-tól a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. Az MDF egyik alapítója. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke. 2009-ben szülőfaluja díszpolgári címét adományozott Feketének. Itthon 58, külföldön 11 kötete jelent meg. "Az orvos halála" c. regényéből film készült. Közéleti tapasztalatainak összefoglalója a "Naplóm a történelemnek" c. műve. József Attila díjas, a Művészeti Akadémia aranyérmese. A Magyar Írószövetség Örökös Tagja2010. január 16-án 88 esztendős korában hunyt el.

PestiSracok facebook image

A fotót a valasz.hu adta közre.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.