Pesti Srácok

Évek óta 17 éves a fiatal lány afgán gyilkosa

Évek óta 17 éves a fiatal lány afgán gyilkosa

Egész Németországot megrázta a freiburgi rémtett, egy 17 éves lány megerőszakolása és meggyilkolása, főleg amikor a hónap elején kiderült, hogy a bűncselekmény gyanúsítottja egy afgán menekült fiú - írja a valasz.hu.

Sztankóczy András cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az egész nyilván újranyitotta a kölni szilveszter óta zajló vitát: a migránsok vajon veszélyt jelentenek-e az európai nőkre. Különös tekintettel arra, hogy a lány amúgy segített menekülteknek, az édesapja pedig magas rangú brüsszeli tisztviselő, és még a lány temetésén is gyűjtöttek egy menekülteket segítő szervezetnek. De az ügynek a fentieken kívül is van három érdekes aspektus a portál szerint.

Három éve is 17 évesnek vallotta magát a lány gyilkosa Görögországban

Egyrészt megint kiderült, hogy Németországnak (Európának) fogalma sincs, kiket is fogadott be. A gyanúsított, az afgán Hussein a német rendőrség adatai szerint jelenleg 17 éves és 2015-ben érkezett Németországba felnőtt kísérő nélküli fiatalkorúként. Ám a legfrissebb információk szerint ugyanő már követett el erőszakos bűncselekményt, amikor a görögországi Korfu szigetén 2013-ban megtámadott és kirabolt egy húsz éves lányt, aki csak súlyos sérülésekkel élte túl a találkozót. Amikor a görög rendőrök őrizetbe vették Husseint, 17 évesnek vallotta magát. Az elmúlt három évben tehát egy napot sem öregedett, ami azért is irigylésre méltó teljesítmény, mert a görög rendőröknek már akkor is idősebbnek tűnt a koránál, csak nem tudták ezt a sejtésüket bizonyítani.

PestiSracok facebook image

Nem tudták, hogy veszélyt jelent-e Hussein a környezetére

Egyelőre a történet elég zavaros, nem tudni például, hogy a fiú, aki a görög bíróságtól tíz évet kapott, hogyan került szabadlábra, szóval még bármi kiderülhet, ráadásul még a freiburgi esetben sincs ítélet, csak gyanú. Az biztos, hogy a német hatóságok úgy öleltek keblükre és közvetítettek ki valakit egy befogadó német családnak, hogy nem tudták, nem jelent-e veszélyt a környezetére. És az is biztos, hogy éppen néhány napja közölték egy több száz fős vizsgálat után dán orvosszakértők, hogy a Dániában menedéket kérő, kísérő nélküli, magukat kiskorúaknak vallók túlnyomó többsége idősebb 18 évesnél. Aztán az ügy nyomán fény derült a DNS-mintákkal kapcsolatos furcsa német szabályozásra is. Miközben ugyanis a német jogszabályok lehetővé teszik, hogy a tetthelyen talált nyomokat összevessék egy konkrét személy mintáival, azt nem engedik meg, hogy általános megállapításokat vonjanak le a mintából. Vagyis hiába lehetne a minta alapján megállapítani az illető szemszínét, hajszínét vagy éppen etnikumát, a rendőrségi labor ezt egyszerűen nem vizsgálhatja, egyedül azt nézhetik meg, hogy férfiről vagy nőről van-e szó.

A politikai korrektség nehezíti meg a rendőrség munkáját

Emögött nyilván az a jogos félelem áll, hogy ne lehessen egész népcsoportokat meggyanúsítani, de az eredmény az, hogy a politikai korrektség nehezíti a nyomozók munkáját, és akár futni engedhet egy gyilkost. És végül, a német fősodratú média megint nem úszta meg sértetlenül az esetet. Az első számú német közszolgálati híradó, a Tagesschau ugyanis nem számolt be sem a gyilkosságról, sem a gyanúsított őrizetbe vételéről. A főszerkesztő ahelyett, hogy elismerte volna a hibát, közölte, hogy nagyon is helyesen jártak el, mert

A teljes cikket itt olvashatják.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.