Pesti Srácok

Gyárfás Tamás marad az úszó-vb szervezőbizottságában

Gyárfás Tamás marad az úszó-vb szervezőbizottságában

Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen, amelyre Gyárfás Tamás lemondása miatt kerül sor.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, turizmusért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: sportolókkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportdiplomatákkal, támogatókkal, politikusokkal egyeztetett arról, hogy indul a posztért.

- nyilatkozott Bienerth Gusztáv.

PestiSracok facebook image

Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-t keresztül jelentette be lemondását. Ennek előzménye, hogy Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel őt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának az igénye állt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”.

Bienerth sejtelmesen fogalmazott arról, hogy Gyárfás megtarthatja-e a 2017-es vizes vb szervezőbizottságában betöltött alelnöki pozícióját. Seszták Miklós azonban nem hagyott kétséget: Gyárfás mindenképp marad - írja a Blikk a miniszter nyilatkozata nyomán. A fejlesztési miniszter szerint Gyárfás Tamás szakértelme, nemzetközi kapcsolatai miatt fontos a bizottsági szerepvállalása.

Forrás: MTI, hvg.hu Fotó: index.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.