Pesti Srácok

Hatott a sztrájk a Mercedesre

null

A következő két évben 20 százalékkal emelkedik a kecskeméti Mercedesnél dolgozók alapbére - írta a Magyar Idők szakszervezeti vezetők információira hivatkozva. Nemcsak az alapfizetés emelése, de a pótlékok növelése is hatással lesz a fizetésekre, így többeknek akár 45 százalékkal nőhet a keresete két év alatt.

Emlékezetes, korábban arról írtunk, kétórás sztrájkot tartott csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyár hatvan dolgozója az eredménytelen bértárgyalások után. Bár a munkáltató igyekezett a munkaerő átcsoportosítására, a sztrájk mégis eredményesnek volt tekinthető, annak ellenére, hogy nem engedték a sztrájkbizottság vezetőit a cég területére. A régióban a magas munkaerőhiány ellenére a cég alulfizeti a dolgozóit, az alkalmazottak 15 százalékos béremelést szeretnének.

A korábbi, jövőre 7 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást a kormányzati intézkedések miatt további 3 százalékkal megtoldotta a Mercedes. A különböző pótlékokkal és bónuszokkal pedig még magasabb fizetést is elérhetnek a munkavállalók - közölte lappal László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke, valamint Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) vezetője. László Zoltán kiemelte, nemcsak a Mercedesnél, de további négy vállalatnál sikerült megállapodást kötniük ezen a héten 10 és 16 százalék közötti bérfejlesztésekről, több vállalatnál pedig még tartanak az egyeztetések.

Forrás: magyaridok.hu/MTI; fotó: hirosveny.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.