Pesti Srácok

Horváth Csaba szerint a kormányt terheli a felelősség a reggeli metróbaleset miatt

null

A hétfő reggeli, a Pillangó utca állomásnál történt balesetben, amelyben egy metrószerelvény egy másiknak ütközött, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.

Az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Közlekedésbiztonsági Szervezet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: reggel a Pillangó utcai állomásnál egy érkező metrószerelvény nekiütközött az előtte lévő, már az állomás peronja mellett álló vonatnak. Mindkét járat az Örs vezér teréről a Déli pályaudvar felé tartott. Mindkét szerelvényben és a pályában jelentős anyagi kár keletkezett. Ezen szakaszon a hétvége óta automata üzemmód helyett kézi vezetéssel közlekednek a járművek a vágányokra hulló falevelek okozta csúszásveszély miatt. Közölték: a további szakmai vizsgálat irányát a vonatok adatrögzítőiből kinyert információk határozzák meg. Az álló szerelvény adatrögzítőjéből az ott tárolt adatok már a helyszínen kinyerhetők voltak, az érkező és ráfutó szerelvény adatainak kimentéséhez azonban kocsiszínbe kell vontatni a járművet. Az adatrögzítők adnak választ a többi között arra, hogy milyen sebességgel közlekedtek az érintett járművek, mikor nyitották és zárták az ajtókat, "mikor történt vontatás-fékezés és működött-e a csúszásvédelem". Az adatok elsődleges értékelése szerdára várható. A szervezet jelezte: az eddigi információk szerint nincs összefüggés a hétfői baleset és a 4-es metrón a múlt hét pénteken történt vasúti események között, mivel utóbbi esetben "az általános védelmi rendszer lépett eddig még ismeretlen okból működésbe, amelynek feladata, hogy áramtalanítsa a metrót, ha valamilyen idegen tárgy kerülne a pályára".

Emberi mulasztás okozhatta a hétfő reggeli mertóbalesetet

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: várhatóan kedd reggeltől jár újra teljes vonalon a 2-es metró. Közölte, műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábban az MTI-vel azt közölte, hogy öt mentőegységet riasztottak a balesethez, kilenc sérültet vittek kórházba zúzódásokkal, végtagsérülésekkel, a helyszíni vizsgálat alapján egyikük sem volt életveszélyes állapotban. Az MSZP szerint a kormány és Budapest fideszes vezetőségének hibája a hétfői metróbaleset és a nagy fővárosi metróvonalakon az elmúlt időszakban tapasztalható üzemzavar-sorozat.

PestiSracok facebook image
Emberi mulasztás is okozhatta a hétfő reggeli metróbalesetet (Fotó: mszp.hu)
Emberi mulasztás is okozhatta a hétfő reggeli metróbalesetet (Fotó: mszp.hu)

„A hétfői baleset azok felelőssége és bűne, akik ezt az áldatlan helyzetet előállították”

A Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében Horváth Csaba hétfőn ezt azzal kapcsolatban közölte az MTI-vel, hogy utolérte egymást és összeütközött két metrószerelvény a 2-es metró Pillangó utcai megállójánál, a balesetben tízen megsérültek. A szocialista politikus közleményében azt írta, a 2-es, a 3-as és a 4-es metrón történt balesetek már nem kezelhetők egyedi esetekként, az üzemzavarok sorozatossága egyértelműen a rendszer hibáját mutatja. Horváth Csaba szerint a folyamatos pénzelvonás és a közösségi közlekedésben a pénzhiány miatt végrehajtott leépítések vezettek a mostani balesethez.

- tette hozzá. Az ellenzéki politikus közölte, a hétfői baleset azok felelőssége és bűne, akik ezt az áldatlan helyzetet előállították: mindenekelőtt a kormányé, amely sportot űz Budapest megkárosításából, másrészt a fideszes városvezetőké, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok a budapestiek képviseletére. Horváth Csaba emlékeztetett arra, hogy szerdán a Corvin-negyednél sokadszorra füstölt a 3-as metró, pénteken pedig a 4-es metró egyik szerelvénye füstölt a Szent Gellért térnél. A 2-es metrón történt hétfői ütközés volt az első személyi sérüléssel járó baleset a budapesti metróközlekedés történetében - tette hozzá.

Forrás: MTI, fotó: mszp.hu, bMTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.