Pesti Srácok

Karácsonyi vásárban akart robbantani egy iraki tinédzser

null

Robbantásra készült a ludwigshafeni karácsonyi vásárban egy 12 éves fiú igazságügyi és biztonsági források szerint, és tettét csak az hiúsította meg, hogy a házilag készített pokolgép nem lépett működésbe - adta hírül a Focus című német hetilap pénteken megjelent számában.

A november 26-án tervezett bűncselekmény hátteréről és a felhasznált vegyi anyagok veszélyességéről nincsenek pontos ismeretek. A támadásra készülő, iraki gyökerekkel rendelkező fiú 2004-ben született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben. A nyomozók úgy vélik, hogy az "erőteljes vallási radikalizálódáson átesett" fiút az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egy ismeretlen tagja bujtotta fel vagy utasította a tett elkövetésére.

A Focus információi szerint csak azért nem történt nagy baj, mert nem gyulladt be a házilag készített robbanószerkezet. A sikertelen kísérlet után a fiú a hátizsákba rejtett pokolgépet a városháza melletti bozótosban helyezte el. A gyanús csomagra egy járókelő figyelt fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A veszélyesen robbanékony elegy egy részét szakértők felügyelete mellett felrobbantották - írta a Focus. Korábbi híradások arról szóltak, hogy a robbanószerkezet tűzijátékokból és csodagyertyákból kinyert anyagokból készül, amelyek bár gyúlékonyak, nem robbantak volna fel. A Focus tudomása szerint a karlsruhei ügyészség "állam elleni súlyos bűncselekmény" gyanúja miatt nyomoz, azonban a gyanúsított kiskorúsága miatt az eljárást valószínűleg megszüntetik majd.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: dpa/Daniel Karmann

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.