Pesti Srácok

Kommerszant: A fékszárny meghibásodása okozhatta a balesetet

null

A fékszárny meghibásodása okozhatta az orosz védelmi minisztérium Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gépének katasztrófáját a Kommerszant című orosz napilap szerdán közölt értesülései szerint.

A gép parametrikus adatait rögzítő feketedoboz keddi elsődleges elemzése során a lapot tájékoztató, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint a pilóták súlyosbították a helyzetet, amikor az orr felemelésével korrigálni akarták a fékszárny meghibásodását. A lap internetes oldalán szerdán megjelent cikk szerint a búvároknak kedden sikerült 30 méteres mélységből kiemelniük a legnagyobb roncsot, a farokrész négyméteres darabját. Ebben találták meg a parametrikus adatrögzítő berendezést, amelyet elemzésre a légierőnek a Moszkva melletti Ljuberciben működő Központi Tudományos Kutató Intézetébe szállítottak.

A tárca egyelőre nem tette közzé az elemzés eredményét, amelynek "végleges következtetéseit az összes lehetséges tényező tanulmányozása után az állami bizottság fogja nyilvánosságra hozni". A nyomozáshoz közel álló forrás szerint a repüléskor a szárnyaknál további felhajtóerőt biztosító fékszárnyakat behúzó rendszer nem működött.

A lap által megkérdezett szakértők szerint a be nem húzott félszárny kellemetlen jelenség, de egyáltalán nem jár végzetes következményekkel. Ezt a jelenséget részletesen ismertetik a Tu-154 típusú gép üzemeltetési utasításaiban, és állandóan oktatják a géppel repülő pilóták számára. A lap által megkérdezett szakértők szerint a gép személyzete a meghibásodást valamilyen okból nem tudta kezelni, sőt saját cselekedeteikkel súlyosbították az önnmagában véve nem végzetes problémát. A szakértők feltételezik, hogy a katonai pilóták kompenzálni próbálták a zuhanórepülést, és túlságosan erősen húzták maguk felé a kormányt, növelve ugyanakkor a hajtóművek teljesítményét. Emiatt kerülhetett a gép a kritikus állásszögbe, veszített a sebességéből és felemelkedés helyett a tengerbe zuhant. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe két perccel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről.

PestiSracok facebook image

A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között.

PS/MTI,, fotó: aif.ru

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.