Pesti Srácok

Könyvbemutatóval zárja az évet a Bethlen Gábor Alapítvány

Könyvbemutatóval zárja az évet a Bethlen Gábor Alapítvány

December 19-én mutatják be „A kolozsvári Bethlen Gábor szoborállítás emlékezete” c. könyvet. A kiadvány a "Bethlen Gábor Alapítvány Aranykönyve", amely közadakozásból megvalósított 2013. október 23-i kolozsvári szoborállításnak állít emléket.

A Bethlen Gábor Alapítvány – a Hitel Könyvműhely gondozásában megjelent – "a Bethlen Gábor Alapítvány Aranykönyve", amely emléket állít a közadakozásból megvalósított 2013. október 23-i kolozsvári szoborállításnak. E kortörténeti dokumentum kötettel az Alapítvány köszönetét fejezi ki e sikeres civil együttműködés résztvevőinek és támogatóinak. A kötet ünnepélyes bemutatója 2016. december 19-én hétfőn lesz 14 órától a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum - RETÖRKI - Tanácskozó termében. Az eseményen beszédet mond Dr. Bíró Zoltán, a RETÖRKI főigazgatója, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora, Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a BGA Kuratóriuma elnöke, és fővédnök, Komlóssy József az Európa Tanács, az ENSZ autonómia szakértője, Adorjáni László a Kolozsvár- Alsóvárosi (Kétágú) református templom lelkésze

A könyvbemutatón részt vesznek; Péterfy László szobrászművész, a szobor alkotója, Nagy András grafikus, a könyv tervezője, és a könyv két szerkesztője: Magyary Rozália és Bakos István a BGA kurátorai.

PestiSracok facebook image

Forrás: nepfoiskola.lakitelek.hu; Fotó: nepfoiskola.lakitelek.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.