Pesti Srácok

Merkel halottaiként emlegetik a berlini áldozatokat

null

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint fenntartással kell kezelni a berlini merénylethez használt teherautóban talált iratokat, Georg Spöttle pedig arról beszélt, hogy a politika ténykedése a döntő, nem a rendőrségé.

Lehetséges, hogy valóban az elkövető zsebéből esett ki az igazolvány, de félrevezetés is lehet, ezért az iratokból nyert információkat fenntartással kell kezelniük a német rendőröknek. A biztonságpolitikai szakértő szerint két dolog lehetséges: az egyik a szándékos félrevezetés, vagyis, hogy valaki otthagyta valaki másnak az iratait, méghozzá olyan emberét, aki kinézete alapján „egy nagyon jó terroristajelölt”. Mivel azonban tudjuk, hogy a merénylet elkövetése előtt a támadó először dulakodott a lelőtt sofőrrel, a másik lehetséges forgatókönyv, hogy kiestek a zsebéből az iratai, és már nem volt ideje felvenni, vagy észre sem vette – tette hozzá a szakember. A merénylőt közben még mindig nagy erőkkel keresi a német rendőrség.

– szögezte le az M1 esti műsorában Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, aki német rendőrségi tapasztalatokkal is rendelkezik. Úgy véli, az Angela Merkel német kancellár iránti szimpátia szinte teljesen elveszett, legutóbb már azt voltak kénytelenek a németek felróni neki, hogy nem beszélt a sérültekkel és nem volt képes arra, hogy személyesen részvétét nyilvánítsa az elhunytak hozzátartozóinak.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Georg Spöttle, aki szerint a kancellár elutasítottsága alacsony választási részvételben fog megmutatkozni. Földi László biztonságpolitikai szakértő még szerdán figyelmeztetett az M1-en, hogy nem elég csak az évfordulókon foglalkozni azzal a veszéllyel, aminek ki van téve Európa, a földrész politikusainak pedig jobban oda kéne figyelniük a saját népük véleményére. Földi szerint az utcai támadások ellen gyakorlatilag lehetetlen védekezni, és akár polgárháborúk sorozatához vezethet a terrorista erőszakhullám.

hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.