Pesti Srácok

Mindenki Merkel ellen van, most már "neki kell menni"

null

Merkelnek neki kellett menni a CDU-kongresszuson a menekültügy miatt. A német kancellárnak azonban volt egy rendkívül jó húzása. Németország legnépszerűbb politikusát indítják az államfői posztért, így Merkelnek jelenleg nincs igazi kihívója a kancellári székért - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Az orosz-amerikai kapcsolatokban áttörést várnak – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Donald Trump nemrég azt mondta, lehetetlen a világ ügyeiről úgy tárgyalni, hogy Oroszországot nem vonják be. Ez egy teljesen más koncepció, mint az Obama-féle. Jan Stoltenberg NATO-főtitkár még most is azt mondja, meg kell hosszabbítani az Oroszország elleni szankciókat. A trumpi vélemény nem ez, de hogy mi is valójában, azt január 20-a után fogjuk megtudni – fogalmazott.

PestiSracok facebook image
Beszélt arról is, hogy a CDU legutóbbi, kétnapos ülésén nagyon sokan nekimentek Angela Merkelnek, aki élete második legrosszabb eredményét érte el életében, 89,5 százalékot kapott. Merkelnek egyébként neki kellett menni a menekültügy miatt, mert mindenki ellene van, az ellenzéki pártok és a saját testvérpárt is, mely közölte, ha kell, zárják az osztrák határt, mert elegük van a vonaton átszökő, határon átjövő migránsokból, terroristákból, kábítószer-kereskedőkből – hangoztatta.

Merkel ezért próbál most nyitni, és csinált egy rendkívül jó húzást, amire senki nem figyelt oda: elfogadta, hogy legyen államfőjelölt Frank-Walter Steinmeier. Felmérések szerint ő Németország legszimpatikusabb politikusa, Merkel a negyedik. Az egyetlen olyan szociáldemokrata, akinek elvi esélye lett volna Merkellel szemben. Ahogy ő elmegy államfőnek, Merkelnek nincs igazi kihívója, menetel előre. A kérdés az, hogy kancellár lesz-e – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember óta Merkel népszerűsége 13 százalékkal emelkedett. A kongresszuson olyan beszédet mondott, mely tetszik az átlagembernek – magyarázta.

PS/Híradó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.