„Nem csüggedni a legnagyobb reménytelenségben sem!”
Jegyezzék meg, a Jóistennek van humora! – sommázta már több ízben hallgatósága előtt Olofsson Placid, az egykor tízéves oroszországi kényszermunkára ítélt bencés szerzetes. A hirado.hu szerint a máig eleven szellemű, századik életévét betöltött pap tanúságtételét talán ez a mondat fejezi ki legjobban. Azt jelenti, nem csüggedni a legnagyobb reménytelenségben sem, és minden rosszban Isten jó szándékát keresni. Mindez nem az igazán golgotainak mondható életút konzekvenciája, hanem azé az Olofsson Placidé, akit húszévesen letartóztatott az ÁVH. Isten éltesse, Placid atya!
Sokak fohászkodtak azért, hogy Olofsson Placid atya advent negyedik vasárnapján, a századik születésnapja előtt tisztelgő ünnepi hálaadó szentmisén szólhasson az egybegyűltekhez: végül megadatott, az elmúlt hétvégén a zsúfolásig telt Villányi úti ciszterci Szent Imre Templomban köszönte meg a megélt száz esztendő kegyelmeit.
A bencés szerzetes, akinek élete és tanításai sokak előtt állnak követendő példaként, december 23-án töltötte be századik életévét.
A hirado.hu kérésére – adjon nekünk karácsonyi interjút –, udvarias, ám racionális válasz érkezett már korábban: Olofsson Placid olyan szívesen és olyan hevülettel adna választ négyszemközti beszélgetés során a kérdéseinkre, hogy félő, nagyon kimerítené.
„Bár a szellem és a lélek eleven és sziporkázó odabent, a test törékeny, s még az őt körülvevő szeretet is könnyen kárt tehet benne.”
A hirado.hu előre megküldött kérdéseire az idős pap ezért írásban válaszolt: Olyan életút áll ön mögött, amely – egy hétköznapi ember számára – igazán embert próbáló időszakokkal terheltnek tűnik. Mikor érkezett el az az epizód az életében, amikor úgy érezte, szüksége van egyfajta állhatatosságra ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, meg tudjon maradni a hivatásánál? - tette fel a kérdést az atyának a hirado.hu újságírója.
„Letartóztatásom után öt hónapig teljes tanácstalanságban voltam. Pannonhalmán úgy tanítják a kispapokat, hogy az Isten akaratát a fogadalmas szerzeteseknek az elöljáró közvetíti. De engem nem a főapátom tartóztatott le… Mi tehát számomra az Isten akarata?”
Arra a kérdésre, hogy éppen a börtönben találta-e meg a hivatása értelmét, Olofsson Placid úgy válaszolt:
„Már a szovjet hadbíróság ítélete után a Conti utcai szovjet börtönben kitüntettek azzal, hogy a reggeli után a folyosót moshattam fel, ez szinte jó volt nekem, hiszen nem kellett a cellában kuslatnom. A szovjet katona azonban, mivel utánam kellett jönnie, unta magát és énekelni kezdett. Erre én is egyre hangosabban énekeltem, persze magyar nótát, hogy a cellában tudják, hogy ki takarít. Később azt is megénekeltem, hogy katolikus pap vagyok. Mikor megtudtam, hogy az egyik folyosó végén hat cellában 32 halálraítélt várja kivégzését, elénekeltem a föloldozás latin szavait a magyar nóta dallamára. Azt is hozzátettem, hogy ha valaki megbánja bűneit, ez érvényes szentgyónásnak számít. Két hét múlva a sopronkőhidai börtönben találkoztam egyik halálraítélt rabtársammal, aki kegyelmet kapott, ő mondta, hogy énekemet meghallgatva a cella levegője is megváltozott. Akkor értettem meg, hogy engem nem a szovjet büntető törvénykönyv szerint ítéltek el, hanem a Jóisten küldött ide, hogy tartsam a lelket a rabtársaimban. Ez lett tehát a hivatásom.”
A teljes interjút
olvashatják. Fotó: mno.hu/Nagy Béla
