Pesti Srácok

Német fordulat: már ők is afrikai menekülttáborokat akarnak

Német fordulat: már ők is afrikai menekülttáborokat akarnak

Németország azt szorgalmazza, hogy Tunéziában hozzanak létre átmeneti menekülttábort a Földközi-tengeren kimentett menekültek, illetve migránsok számára – értesült a Der Spiegel.

A német hetilap szombati információi szerint a belügyminisztérium azon az állásponton van, hogy a menekülteket kimentésük után az afrikai kontinensre kellene visszaszállítani, majd egy ebből a célból létrehozandó tunéziai átmeneti táborban kellene őket elhelyezni. Ott pedig biztosítani kellene számukra azt a lehetőséget, hogy rendezett körülmények között nyújthassanak be menedékkérelmet Németországba vagy más uniós tagállamba.

A belügyminisztérium – mint arról a Der Spiegel beszámolt – már megkereste Olaszországot, illetve az Európai Bizottságot. Terve mögött ugyanakkor az az aggodalom is áll, hogy 2017-ben – azaz a német parlamenti választások évében – újabb menekültáradat fenyegetheti Európát.

PestiSracok facebook image

Ebben az évben rekordszámú menekült érkezett a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba. November végéig számuk elérte a 171 ezret, a legtöbben közülük Afrikából jöttek. Becslések szerint az idén mintegy ötezren vesztették életüket a Földközi-tengeren menekülés közben.

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.