Pesti Srácok

Ősszel ismerhetjük meg a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjét

null

Előválasztáson döntene a baloldal a közös miniszterelnök-jelölt személyéről, valamint azon körzetek közös képviselőjelöltjeiről is, ahol nem tudnak megegyezni. A előválasztás legkésőbb 2017 kora ősszel valósulhatna meg a Magyar Idők szerdai száma szerint, és akkor neveznék meg a közös kormányfőjelöltet is.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a napilap kérdésére elmondta: a miniszterelnök személyéről az előválasztásokig kell megegyezniük, az egyes körzetek potenciális képviselőjelöltjeit pedig tavasszal meg kell találni. Előválasztást csak ott tartanak, ahol nem sikerül közös jelöltet állítani. A következő hónapok azonban nemcsak emiatt kívánnak meg a baloldaltól az eddiginél hatékonyabb együttműködést, hanem azért is, hogy fel tudjanak mutatni egy karakteres baloldali programot – fűzte hozzá. A politikus a legfontosabbnak az alternatíva-nyújtást tartja. Kiemelte: nyilván kompromisszumokkal, de előzetes választási együttműködést kell kötni, ami egy későbbi kormánykoalíció alapja is lehet. Ezért most mindenki írja a saját programját, amiből összegyúrják majd azt a baloldali programot, amit az előválasztáson indulóknak alá kell írniuk – közölte.

Az MSZP választmányának elnöke, Hiller István is 2017 nyarának végét, illetve az ősz elejét nevezte meg a jelölt nevének nyilvánosságra hozatalára. Arra a felvetésre, hogy vajon a választók számára elegendő-e fél év, hogy azonosuljanak egy esetleg teljesen ismeretlen miniszterelnök-jelölttel, úgy válaszolt, hogy ebben megfelelő tapasztalatuk van. Molnár Zsolt, az MSZP országos elnökségének tagja a Magyar Idők érdeklődésére tagadta, hogy lenne konkrét jelöltjük a kormányfői tisztségre.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.