Pesti Srácok

Reméljük, a nyomozás megállapítja a tettesek motivációit – Pártok közleményei a terrortámadásokról

Reméljük, a nyomozás megállapítja a tettesek motivációit – Pártok közleményei a terrortámadásokról

Az Együtt egyelőre bizonytalan a berlini tettesek motivációját illetően és a nyomozókban bízik, az MSZP szerint ugyanakkor nem kirekesztés kell és hangzatos jelszavak, hanem több rendőr. A Jobbik szerint mindent meg kell tenni, hogy a terroristákat még Európába érkezésük előtt megállítsák.

Az Együtt bizonytalan a tettesek motivációinak megítélésében

Az Együtt elítéli a hétfői tragikus berlini támadást, és részvétéről biztosítja az ártatlan áldozatok hozzátartozóit. Az ellenzéki párt közleményében az áll, „a kegyetlen tettel nemcsak a németeket, nemcsak Berlint, hanem egész Európát érte támadás". Bíznak abban, hogy a gyors nyomozás megállapítja a tettesek motivációját, és arra a nemzetközi közösség megfelelő választ lesz képes adni - írták. Magyarország kötelessége, hogy ebben támogassa Németország erőfeszítéseit - tették hozzá.

Az Együtt elítélte a hétfői ankarai támadást is, és részvétét fejezte ki a lelőtt orosz nagykövet hozzátartozóinak, Oroszországnak és az orosz diplomáciai testületnek. Az eset ismét felhívja a figyelmet az értelmetlen és brutális erőszak elleni közös, nemzetközi erőfeszítések fontosságára - hangsúlyozták.

PestiSracok facebook image

MSZP szerint nem kirekesztés kell, hanem több rendőr

Az MSZP szerint nem hangzatos jelszavakkal és kirekesztéssel, hanem a rendvédelmi szervek, a felderítés és a szolgálatok megerősítésével kell küzdeni a terror ellen. Az ellenzéki párt közleményében azt írta, a hétfői berlini terrortámadás, Andrej Karlov orosz nagykövet meggyilkolása és a zürichi lövöldözés újra rávilágított arra, milyen valódi veszélyei vannak a politikai vagy vallási szélsőségeknek.

- fogalmaztak.

Hangsúlyozták, a terrorizmus elleni küzdelemben kiemelten fontos a nemzetközi együttműködés, mert a határokon átívelő terrorizmussal szemben csak erős, egységes, összehangolt rendvédelemmel és titkosszolgálatokkal dolgozó Európa lehet sikeres. Az MSZP a közleményben kifejezte együttérzését az áldozatok családjának, elítélte a "barbár támadásokat", a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.

Jobbik bekeményítene

A Jobbik szerint határozott megelőző lépések kellenek a terrorizmus ellen. Az ellenzéki párt közleményében azt írták, mély megdöbbenéssel értesültek a hétfői ankarai, zürichi és berlini merényletekről, őszinte részvétüket fejezik ki az áldozatok hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.

A merényletsorozat ismét rávilágít, a magyar és európai hatóságoknak mindent el kell követniük, hogy megelőzzék a terroristák érkezését. Meg kell akadályozni azt is, hogy a gazdag terroristák anyagi lehetőséget biztosítsanak terrorszervezetek létrehozására, működtetésére, így a hétfőihez hasonló tragikus cselekmények elkövetésére - olvasható a közleményben.

A Fidesz szerint Európának garantálnia kell állampolgárai biztonságát

A Fidesz szerint az európai államoknak a jelenlegi feszült helyzetben is meg kell tenniük mindent, hogy garantálják állampolgáraik biztonságát. A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta, a Fidesz mély megrendüléssel értesült a berlini karácsonyi vásárt ért terrortámadásról és a törökországi orosz nagykövet meggyilkolásáról. A támadások nemcsak Németországot és Oroszországot, de egész Európát megrázták, ugyanakkor rámutatnak a szélsőségek és a terrorizmus elleni határozott fellépés szükségességére - fogalmaztak. A Fidesz a közleményben együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak.

Forrás: MTI; fotó parameter.sk

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.