Pesti Srácok

A szocdemek szerint a román nép akarja a muzulmán miniszterelnököt

A szocdemek szerint a román nép akarja a muzulmán miniszterelnököt

A december 11-i romániai választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség szerint Klaus Iohannis államfő nem hajlandó elfogadni a választói akaratot és politikai válságba akarja sodorni az országot azzal, hogy nem volt hajlandó kormányalakítási megbízást adni a koalíció miniszterelnök-jelöltjének.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke és Calin Popescu Tariceanu, az ALDE társelnöke keddi közös sajtóértekezletükön úgy vélekedtek, hogy az államfőnek semmi oka nem volt elutasítani a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszter kormányfői kinevezését, szerintük Iohannis azt akarja kierőszakolni, hogy felfüggesszék hivatalából. Dragnea kifejtette, a jobboldali államfő minden áron meg akarja akadályozni a szociáldemokratákat kormányprogramjuk érvényesítésében. Szerinte Iohannis abban reménykedik, hogy ha a parlament felfüggeszti őt hivatalából, azzal "újraépítheti" magát, vagyis visszanyerheti a választók bizalmát.

A szociálliberális koalíció vezetői azt mondták, szerda estig mérlegelni akarják, hogyan reagáljanak az elnök lépésére. Bár - korábbi nyilatkozataikkal összhangban - kedden is megerősítették, hogy nem riadnak vissza az államfő felfüggesztésétől sem, állításuk szerint nem akarnak erről elhamarkodott, "érzelmi" döntést hozni.

Az államfő keddi bejelentésekor nem adott magyarázatot Shhaideh jelölésének elutasítására, ebből a román média arra következtetett, hogy a muzulmán vallású jelölt szíriai férjével kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályok állnak a háttérben, amelyeket az elnök nem akar részletezni.

PestiSracok facebook image

Dragnea szerint félő, hogy ha a PSD-ALDE koalíció újabb miniszterelnök-javaslattal áll elő, akkor azt is azonnal besároznák az államfő hívei. "Kiderülne róla, hogy már gyermekkorában terrorista volt" - ironizált a pártelnök.

Tariceanu azt állította, az államfő már a választási eredmények közzétételének másnapján egy magánbeszélgetésben a mérleg nyelvét képező ALDE társelnökeinek tudomására hozta, hogy "totális" háborút akar indítani a PSD ellen, és mindent megtesz, hogy ne kelljen szociáldemokrata kormányfőt jelölnie. Tariceanu szerint az államfőnek közvetítő szerepet szán az alkotmány, hogy megszervezze a pártok közötti kormányalakítási egyeztetéseket, amikor azok nem tudnak megállapodni. Most viszont egy formálisan is megalakult többségi koalíció miniszterelnök-jelöltjét utasította el, amivel szerinte Iohannis túllépte alkotmányos hatáskörét.

A PSD és az ALDE együttesen a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkezik. Múlt héten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is késznek mutatkozott, hogy a parlamentben megszavazza a Shhaideh-kormány beiktatását, miután az RMDSZ parlamenti együttműködésről állapodott meg a PSD-ALDE koalícióval. Kelemen Hunor szövetségi elnök kedden úgy vélekedett, hogy ebben a helyzetben a PSD-ALDE koalíciónak új kormányfő-jelöltet kell nevesítenie. Hogy támogatja-e az RMDSZ a leendő kormány beiktatását, arról csak a miniszterelnök-jelölt személyének függvényében tudnak dönteni - tette hozzá az RMDSZ elnöke.

Forrás: MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.