Pesti Srácok

A szocialisták szerint a Fidesz 1,6 milliárdot vett el a rászoruló gyerekek tányérjáról

A szocialisták szerint a Fidesz 1,6 milliárdot vett el a rászoruló gyerekek tányérjáról

A kormány 1,6 milliárd forintot lopott el "a rászoruló gyerekek tányérjáról", amikor december közepén úgy döntöttek, a gyermekétkeztetésre szánt maradványt inkább "csókos önkormányzatok" támogatására, stadionépítésre költik - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott, a magyar társadalom továbbra is az Európai Unió "szegényházához" tartozik.

Hozzátette, az urizáló fideszes elit" 2014-ben „undorító hagyományt teremtett", amikor az ünnepek előtt a maradványok szétosztásakor a gyermekétkeztetésre szánt összegből 2,6 milliárd forintot vettek vissza. 2015-ben 3,7 milliárd forintot, idén december 22-én pedig 1,6 milliárd forintot "loptak el" megint az éhező, rászoruló gyerekektől - mondta.

Szavai szerint "elloptak még" 1,1 milliárd forintot a szociális kiegészítő pótlékból, miközben - mint mondta - 2008 óta nem kaptak igazi béremelést a szociális ágazatban, valamint a Biztos kezdet gyerekházaktól 31 millió forintot, a rokkantsági ellátásokból pedig 5,7 milliárd forintot.

Bangóné Borbély Ildikó úgy fogalmazott, a magyar társadalom továbbra is az Európai Unió "szegényházához" tartozik, a kormány pedig számtalan intézkedéssel növelte a szegénységben élők számát. Példaként említette az egykulcsos adót, "a munkanélküli juttatások megnyirbálását", a segélyek csökkentését, a hozzáférés megnehezítését, de - mint mondta - a társadalmi mobilitás felszámolásáért is minden eszközt bevetettek, az oktatási rendszert kivéreztetésével és azzal, hogy a közmunkán kívül más lehetőséget nem nyújtanak a munkaerőpiacról kiszorulóknak.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, ma a leggazdagabb 800 ezer ember vagyona 27-szer nagyobb, mint a legszegényebb 800 ezer magyaré. A Fidesz "elvette az országunkat" és szétosztotta a leggazdagabbak között - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kormány tudatos "fordított újraelosztása" következtében egyre több ember él szegénységben. Megjegyezte, a kormány a szegénység eltüntetésére két módszert választott, egyrészt nem beszél a róla, másrészt módszertani változtatásokkal érték el, hogy papíron akár 50 százalékkal csökkentsék a rászorulók számát.

Hozzátette, a jövedelmi szegénység 2010-ben 14,1 százalék volt, ez 2015-ben már 14,4 százalék, a 65 év felettiek jövedelmi szegénysége ebben az időszakban 4,9 százalékról 6,8 százalékra nőtt, a dolgozói szegénység pedig körülbelül 50 százalékkal nőtt. A 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben, a 18 év alattiak közül pedig minden harmadik gyerek.

Ezért az MSZP kidolgozta a magyar emberek biztos megélhetésének négy pontját - közölte. Ennek első pontja, hogy mindenkinek legalább nettó 100 ezer forint legyen a minimálbére, és csökkentsék a munkaadókat terhelő járadékokat, javasolják a nyugdíjszámításnál a visszatérést a régi számítási rendszerre, emellett javasolják az energiaárak és az alapvető élelmiszerek fájának csökkentését. A politikus szerint ha 2018-ban nem történik kormányváltás, akkor tovább szegényedik majd az ország.

Bangóné Borbély Ildikó reagált Novák Katalin államtitkár és Halász János frakciószóvivő keddi szavaira, a családok támogatásáról. 2017 a családok éve lesz - mondta -, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy 2016 után 2017 is a fideszes családok éve lesz - jelentette ki, hozzátéve, hogy "az a mérhetetlen korrupció, ami az országban zajlik (.) csak a fideszes családokat gazdagítja" - jelentette ki. A politikust kérdezték arról is, hogy felmerült, könnyítik a külföldiek munkavállalását, erre a szocialista politikus kifejtette, a legfontosabb, hogy hazahozzák azt a 600 ezer fiatalt, aki azért hagyta el az országot, mert nem látta biztosítottnak a jövőjét.

Forrás: MTI; fotó: youtube.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.