Pesti Srácok

Tarlós: Három metró van, három problémával

null

A hétfői, a 2-es metró vonalán történt baleset, amelyben többen is megsérültek volt a fő téma a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ahol a kormánypárti többség leszavazta a témában javasolt ellenzéki vizsgálóbizottságokat. Tarlós István főpolgármester szerint nincs generális metróügy, hanem három metróvonal van, három különféle problémával, amiből kettő nem súlyos.

Tarlós István szerint nincs generális metróügy Budapesten, szerinte az ellenzéki politikusok a 3-as metró problémáját próbálják meg összemosni a többi metróvonalon történt esetekkel. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén azt mondta, van három metró három különböző problémával, amelyek közül kettő nem súlyos, a harmadik pedig nagyon súlyos.

- emelte ki. A közgyűlési többség elutasította azon ellenzéki előterjesztéseket, amelyek a 3-as metró felújításának elhúzódását, illetve a metróhálózat üzemzavarait vizsgáló bizottság felállítására vonatkoztak. Az egyik javaslattevő, az MSZP-s Horváth Csaba közölte, egy alternatív vizsgálóbizottságot állítanak fel, hogy megvizsgálják az üzemzavarok összefüggéseit. A Demokratikus Koalíció a kormány nyomás alatt tartása érdekében továbbra is folytatja a 3-as metró felújítását sürgető aláírásgyűjtését, a beruházás további halogatásával ugyanis félő, hogy ezen a vonalon is baleset történhet - mondta Gy. Németh Erzsébet, a párt budapesti képviselője. Az LMP szerint a teljes metróhálózatot, valamennyi biztonsági berendezést ellenőrizni kell a hétfői metróbaleset után. Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője kiemelte továbbá, hogy nem halogatható a 3-as metró felújítása. Az MSZP szerint a hétfői metróbalesetet továbbiak követhetik a budapesti tömegközlekedésnél tapasztalható pénz- és létszámhiány miatt. A fővárosi szocialisták ezért visszakövetelik azt az évi 40 milliárd forintot, amelyet szerintük "az Orbán-kormány elvont" a BKV működéséből. A Jobbik szerint is mindent meg kell tenni azért, hogy Budapesten biztonságos legyen a közösségi közlekedés. Tokody Marcell, a Jobbik képviselője szerint a váratlan leállások mindennapossá váltak a 3-as metrón, baleset volt a 2-esen, és a 4-es metró vonalán is volt egy nem várt leállás.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, emberi és géphiba közösen is előidézhette a hétfői, Pillangó utcai metróbalesetet: a járatok közti távolságot és a féktávot szoftver figyeli, de nem számol az időjárással és a fagyott, csúszós sínekkel. Kérdés, mitől csúszott a sín, ha a BKV egész hétvégén takaríttatta az útvonalat. A rendőrség nyomoz és iratokat foglal le, felmerült a forgalomirányítók felelőssége is. Szerda délelőtt egy ideig pótlóbuszok vitték az utasokat a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között az egyik jármű hibája miatt. A katasztrófavédelem közlése szerint ugyanis füstölt egy metrószerelvény elektromos kapcsolódoboza a Lehel téri megállóban. Az állomást kiürítették, a fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával vizsgálták át a járművet.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.