Pesti Srácok

Teherautó hajtott egy berlini karácsonyi vásárba - kilenc halott

Teherautó hajtott egy berlini karácsonyi vásárba - kilenc halott

Teherautó hajtott a tömegbe hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban, német hírportálok jelentései szerint többen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek. A német főváros rendőrségének egy szóvivője a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy valószínűleg terrortámadás történt. Rendőrségi források szerint elfogták a teherautó sofőrjét.

A sofőr mellett ülő személy életét vesztette. Halálának oka egyelőre ismeretlen.

Lengyel állampolgár volt a feltételezett sofőr - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség berlini hatósági forrásokra hivatkozva.

PestiSracok facebook image

Egy lengyel vállalkozóé az a teherautó, amely hétfő este belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba - jelentette a lengyel média. A gdanszki szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki a lengyel TVN24-nek nyilatkozva azt mondta, hogy fényképek alapján felismerte a teherautóját. Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek köze lenne a berlini tragédiához. Szerinte a teherautót ellophatták.

"Ez nem az én gépkocsivezetőm. Ő ezt nem tehette" - mondta a vállalkozó. Kifejtette, hogy mintegy 130 kilós férfiről van szó, és egy ilyen tömegű ember aligha oldhat kereket a tömegben gázolás után. A vállalkozó utoljára hétfőn délben beszélt a teherautósofőrrel, aki Olaszországból szállított árut Berlinbe. A német fővárosban kellett maradnia, mert a teherautó kirakodását kedd reggelre halasztották. Zurawszki azt mondta, hogy a német rendőrség már kapcsolatba lépett vele.

A Bild című lap szerint legkevesebb 50 ember sebesülhetett meg. Egy rendőrségi szóvivő a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy valószínűleg terrortámadás történt.

A német főváros kormányzó polgármestere drámai helyzetről beszélt. A rendőrség arra szólította fel a berlinieket, hogy ne hagyják el otthonaikat, és ne terjesszenek híreszteléseket.

A német kormány szóvivője szerint Angela Merkel kancellárt azonnal tájékoztatták a történtekről. Kilenc ember halt meg és sokan megsebesültek - közölte a német főváros rendőrsége a Twitteren.

Az eset Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál történt röviddel 20:30 után.

A Die Welt című lap úgy tudja, hogy a hatóságokhoz az utóbbi napokban több értesülés eljutott egy berlini karácsonyi vásár ellen készülő támadásról.

Egy videón a helyszínről látszik, hogy felborultak a standok, és sérültek fekszenek a földön.

Egy szemtanú, aki a vásárban volt, amikor a teherautó feltűnt, azt mesélte a CNN-nek, hogy a jármű nem lassított le.

Julian Reichelt, a Bild című német lap szerkesztője azt mondta, a vásár minden este zsúfolt volt az ünnepek közeldtével.

A tér nehezen közelíthető meg véletlen. "Úgy néz ki, mintha Nizzát utánozták volna" - mondta Reichelt a nyolcvan ember halálát okozó franciaországi terrortámadásra utalva.

Egy szemtanú szerint a kamion rendszáma lengyel.

Fotó: Reuters
BBC/MTI/CNN
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.