Pesti Srácok

Több mint tízezer civil menekült el egy nap leforgása alatt Aleppóból

Több mint tízezer civil menekült el egy nap leforgása alatt Aleppóból

Több mint tízezer civil menekült el az elmúlt 24 órában az észak-szíriai Aleppó felkelők kezén lévő negyedeiből a kormányhadsereg ellenőrizte városrészekbe - jelentette hétfőn az angliai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet, amelynek szerte az arab országban vannak aktivistái.

Az OSDH szerint a kormányerők aleppói offenzívájának november 15-i kezdete óta 130 ezren hagyták el a lázadók kezén lévő negyedekben lévő otthonukat.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy egész éjszaka ropogtak a fegyverek a városban, és a támadás egyre hevesebb lett.

PestiSracok facebook image

A kormányerők az éjszaka folyamán tovább nyomultak előre, így immár a lázadók által korábban uralt terület 90 százalékát elfoglalták. Bassár el-Aszad szíriai elnök erői hétfő reggel visszavették a nagy kiterjedésű Sejk Szaid negyedet, ahol vasárnap délután óta heves harcok zajlottak - írta közleményében az OSDH. Sejk Szaid stratégiai jelentőségű, magasan fekvő terület, ahonnan a szíriai hadsereg könnyedén támadhatja a felkelők kezén maradt 7 négyzetkilométernyi területet.

Az orosz légierő támogatását élvező Aszad oldalán iráni katonák, valamint a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei is harcolnak. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy 728 felkelő tette le a fegyvert az elmúlt 24 órában, és vonult át Aleppó nyugati részére. A moszkvai forrás úgy tudja, hogy 13 ezer 346 civil hagyta el a lázadók ellenőrzése alatt álló területeket ugyanezen idő alatt.

Az aleppói offenzíva kezdete óta legalább 413 civil vesztette életét a város felkelők kezén lévő részén, míg a kormányerők által ellenőrzött területeken 139 civil halálát okozták a lázadók rakétái. Szíria második legnagyobb városa és néhai gazdasági központja felett 2012 óta megosztottan gyakorolnak hatalmat a felkelők és a kormányerők. Az immár csaknem hat éve zajló szíriai polgárháborúban több mint 300 ezren vesztették életüket, és a lakosság legalább fele kényszerült elhagyni otthonát.

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.