Pesti Srácok

Több sérültje van a metróbalesetnek, van köztük súlyos is

null

Senki sem volt életveszélyes állapotban, de öt utas súlyosabban megsérült a hétfő reggeli metróbalesetben; a hatóságok tömegszerencsétlenség miatt indítottak vizsgálatot – hangzott el az M1-en.

A 2-es metró két szerelvénye a Pillangó utcai metrómegálló közelében ütközött egymással 6 óra 45 perc körül. Az M1-en elhangzottak szerint tizenöten sérültek meg a balesetben, jellemzően a fejükön és a mellkasukon szenvedtek zúzódásokat, egy embernek vélhetően ízületi törése van. Őket a budapesti Honvédkórházba, valamint az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe vitték.

A hatóságok tömegszerencsétlenség ügyében indítottak vizsgálatot, az ügy jellege és a sok sérült miatt ügyész is kint volt a helyszínen. A hatósági eljárás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik. A BRFK közlekedésrendészeti főosztálya az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt.

PestiSracok facebook image

A Közlekedésbiztonsági Szervezet a vonatszemélyzetek és forgalomirányítók közötti beszélgetést rögzítő hanganyagot, valamint a Pillangó utcai állomás kameraképét is bekérték elemzésre. Emellett a vasúti pálya biztosítóberendezésének is van egy adatrögzítője, amely az érintett forgalomról, forgalmi szituációról ad majd képet.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.